Jób könyve 15. fejezet. Elifáz második beszéde: feddi Jóbot vakmerő szavaiért és rajzolja az istentelenek nyomorúságát. Majd felele a Témánból való Elifáz és monda: Vajjon a bölcs felelhet-é ilyen szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel? Vetekedvén oly beszéddel, amely nem használ, és oly szavakkal, amelyekkel semmit sem segít. Te már semmivé akarod tenni az Isten félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is! Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad. A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened. Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok? Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é? Mit tudsz te, amit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, ami nálunk nem volna meg? Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál. Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, amely szeliden bánt veled? Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid? Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon? Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik? Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében: Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?! Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el; Amit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót; Akiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala. Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma. A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító! Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve. Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja. Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király. Mert az Isten ellen nyújtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen; Kinyújtott nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt. Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára; És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, amelyek dűlőfélben vannak: Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet. Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el. Ne higyjen a hívságnak, aki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma. Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik. Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát. Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat. Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.