Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mai ige(biblia)-2021.01.07.

Krónika II. könyve 6.fejezet. Salamon templomszentelési imája. Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy ő lakoznék ködben. Én pedig lakóházat építettem néked, helyet, ahol örökké lakjál. Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét; és Izráel egész gyülekezete felállott. És monda: Áldott az Úr, Izráel Istene, ki szólott volt az ő szája által az én atyámnak, Dávidnak, és hatalmas kezeivel beteljesítette, mondván: Attól a naptól fogva, amelyen kihozám az én népemet Égyiptom földéből, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy házat építenének, amelyben lenne az én nevem, sem férfit nem választottam, hogy az én népemnek Izráelnek vezére lenne. Hanem Jeruzsálemet választottam, hogy az én nevem abban lenne, és választám Dávidot, hogy vezére lenne az én népemnek, Izráelnek. Ámbár az én atyám, Dávid elvégezé magában, hogy házat építene az Úrnak, Izráel Istenének, De az Úr azt mondotta Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól tetted, hogy szívedben ezt elvégezted; Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, aki a te ágyékodból származik, ő épít az én nevemnek házat. És beteljesíté most az Úr az ő beszédét, amelyet szólott; mert felkelék az én atyám Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székébe, amint az Úr megmondotta volt; és megépítém a házat az Úrnak, Izráel Istene nevének. És abba helyeztem a ládát, amelyben az Úrnak szövetsége van, melyet szerzett volt az Izráel fiaival. És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szemben, és kezeit kiterjesztette. Salamon pedig egy széket csináltatott vala rézből, amelyet a tornácznak közepén helyeztetett el, melynek hossza öt sing, szélessége is öt sing, magassága pedig három sing vala. Felálla abba, és térdeire esvén az egész Izráel gyülekezete előtt, kezeit az ég felé kiterjeszté, És monda: Oh Uram, Izráelnek Istene, nincsen hozzád hasonló Isten sem mennyben, sem földön, aki megtartod a te fogadásodat és irgalmasságodat a te szolgáidhoz, akik te előtted teljes szívvel járnak! Ki megtartottad a te szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak, amit szólottál néki; mert te magad szólottál, és kezeiddel beteljesítéd, amint e mai napon megtetszik. Most azért, oh Uram, Izráelnek Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, mondván: Nem fogy el előttem a te magodból való férfiú, aki az Izráelnek királyiszékiben üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy az én törvényemben járjanak, mint te én előttem jártál. Most azért, oh Uram, Izráelnek Istene, bizonyosodjék meg a te beszéded, melyet szólottál volt a te szolgádnak, Dávidnak! (Avagy lakozhatnék-é valósággal az Isten e földön az emberek között? Ím az egek és az egeknek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, amelyet én építettem.) És tekints a te szolgád könyörgésére és imádságára, oh én Uram Istenem, meghallgatván kiáltását és könyörgését, amelylyel könyörög a te szolgád előtted! Hogy a te szemeid éjjel és nappal figyelmezzenek e házra, e helyre, amelyről azt mondottad, hogy nevedet abba helyezénded, meghallgatván könyörgését a te szolgádnak, a mikor e helyen könyörögne. Hallgasd meg azért a te szolgádnak és a te népednek Izráelnek könyörgését, amikor könyörögni fognak e helyen; hallgasd meg a te mennyei lakhelyedből, és meghallgatván őket, légy kegyelmes! Mikor valaki vétkezéndik felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és ő ide jő, megesküszik oltárod előtt ebben a házban, Te hallgasd meg a mennyből és vidd véghez, és tégy igaz ítéletet a te szolgáid között, az istentelent megbüntetvén, fejére fordítván az ő útját; és az igazat megigazítván, megfizetvén néki az ő igazsága szerint. Mikor pedig megverettetik a te néped, az Izráel az ő ellenségeitől, mivel te ellened vétkeztek; és hozzád visszatérve vallást tesznek a te nevedről, könyörögnek és imádkoznak te előtted e házban: Te hallgasd meg a mennyből, és bocsásd meg a te népednek, az Izráelnek bűnét, és hozd vissza őket arra a földre, amelyet adtál nékik és az ő atyáiknak. Mikor az ég berekesztetik és nem lészen eső, mivel vétkeztek te ellened; és imádkozni fognak e helyen és vallást tesznek a te nevedről és megtérnek bűneikből, mert te sanyargatod őket: Te hallgasd meg a mennyből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és a te népednek, az Izráelnek; minekutána őket megtanítándod az igaz útra, amelyen járjanak; és adj esőt a te földedre, amelyet adtál a te népednek örökségül. Éhség ha lesz a földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha az ő ellensége szorongatja az ő birodalmának földében; ha bármiféle csapás és nyomorúság jövend reájok: Aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te néped, az Izráel, ha elismeri kiki az ő csapását és fájdalmát, és kezeit e házban kiterjeszténdi: Te hallgasd meg a mennyből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és kinek-kinek fizess az ő útai szerint, amint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered az emberek fiainak szívét; Hogy féljenek téged, járván a te útaidon, míg élnek e föld színén, amelyet adtál volt a mi atyáinknak. Sőt még az idegent is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövend messze földről a te nagy nevedért és a te hatalmas kezedért és a te kiterjesztett karodért, mikor ide jutván, könyörögnek e házban: Te hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik e ház, amelyet én építettem. Ha a te néped hadba megy ki az ő ellensége ellen azon az úton, amelyen elbocsátod őket; ha könyörögnek, hozzád fordulván e város felé, amelyet választottál magadnak, és e ház felé, amelyet a te nevednek építettem: Te hallgasd meg az égből az ő könyörgésöket és imádságukat, és szerezz nékik igazságot. Ha vétkeznek ellened (mert nincsen ember, aki nem vétkeznék) és reájok megharagudván, az ellenség kezébe adándod és őket fogságba viendik azok, akiktől megfogattak, messze földre vagy közelre, És ha az idegen földön, ahol fogva tartatnak, magokba szállnak, és megtérvén, az ő fogságuk helyén könyörögnek hozzád, és ezt mondandják: Vétkeztünk, hamisan és gonoszul cselekedtünk; És megtérendenek te hozzád teljes szívökből és teljes lelkökből az ő fogságuk földében, ahol őket fogva tartják, és könyörögnek hozzád, az ő földjüknek útja felé fordulva, amelyet adtál volt az ő atyáiknak, és e város felé, amelyet választottál magadnak, és e ház felé, amelyet a te nevednek építettem: Hallgasd meg akkor az ő könyörgésöket és imádságukat a mennyből, a te lakhelyedről, és szerezz nékik igazságot, és bocsásd meg a te népednek, hogy ellened vétkezett. Most azért, oh én Istenem, legyenek a te szemeid nyitva és füleid legyenek figyelmesek a könyörgésre ezen a helyen. És most kelj fel, oh Úr Isten, a te nyugodalmadba, te és a te hatalmasságodnak ládája! A te papjaid, oh Úr Isten, öltöztessenek fel üdvösséggel, és a te szenteid örvendezzenek a jóban. Oh Úr Isten, ne utáld meg a te felkenetett királyod orczáját; emlékezzél meg Dávidhoz, a te szolgádhoz való nagy irgalmasságaidról!

0 Tovább

A Zsidókhoz írt levél 6.fejezet.-2021.01.06.

A Zsidókhoz írt levél 6.fejezet. Óvás a hittől való elszakadástól. Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi. Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. Mert a föld, amely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől; Amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. Intés az állhatatosságra és az ígéretben való bizodalomra. De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen. Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet. Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.01.06.

Krónika II. könyve 5.fejezet. A templom felszentelése. És elvégezteték az egész mű, amelyet Salamon király csinála az Úr házához. És bevivé Salamon Dávidtól, az ő atyjától, Istennek szenteltetett jószágot, az ezüstöt, aranyat és az összes edényeket, és helyhezteté azokat az Isten házának kincsei közé. Akkor Salamon összegyűjté az Izráel véneit és a nemzetségek összes fejedelmeit és az Izráel háznépének fejedelmeit Jeruzsálembe, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját a Dávid városából, amely a Sion. És felgyűlének Izráelnek minden férfiai a királyhoz, a hetedik hónak ünnepén. Mikor pedig eljöttek volna mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a Léviták a ládát. És felvivék a ládát, a gyülekezet sátorát és minden szent edényeket, amelyek a sátorban valának; felvivék azokat a papok és Léviták. Salamon király pedig és az Izráel egész gyülekezete, amely ő hozzá gyűlt, megy vala a láda előtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, amelyek meg sem számláltathatnának, sem meg nem irattathatnának sokaságuk miatt. És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére, az Isten házának belső részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá. A Kérubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülről. Azután kijebb vonták annak rúdjait, úgy hogy a rudaknak végei láthatók valának a ládán kivül, a legbelső rész felől, de kivülről nem voltak láthatók. És ott volt mind e mai napig. Nem volt egyéb a ládában, hanem csak Mózes két táblája, melyeket ő a Hóreb hegyén tett vala abba, amikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptomból. Lőn pedig, mikor a papok kijöttek a szent helyből, (mert a papok mindnyájan, akik ott valának, magokat megszentelték vala és akkor nem kellett megtartaniok az ő sorrendjöket, Annakokáért az énekes Léviták mind, amennyien valának, Asáf, Hémán, Jedutun, az ő fiaik és testvéreik fehér ruhákban, czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal állanak vala napkelet felől az oltárnál és ő velök százhúsz kürtölő pap; Mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztök vala egyenlőképen zengeni az Úrnak dícséretére és tiszteletére.) És mikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, czimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dícsérvén az Urat, hogy ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága: akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel, Annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Istennek házát.

0 Tovább

A Zsidókhoz írt levél 5.fejezet.-2021.01.05.

A Zsidókhoz írt levél 5.fejezet. Krisztus az igazi főpap, feljebbvaló Áronnál. Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért, Aki képes együttérezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal. És ezért köteles, miképen a népért, azonképen önmagáért is áldozni a bűnökért. És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is. Hasonnlóképen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szűltelek téged. Miképen másutt is mondja: Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint. Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak. Akiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra. Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú: Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.01.05.

Krónika II. könyve 4.fejezet. A templom egyes részeinek és eszközeinek leírása. Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala. Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing vala, köröskörül kerek, és öt sing magas, és harmincz sing zsinór érte be a kerületit. Az alatt ökör alakok valának köröskörül, tíz lévén egy singnyire, amelyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésből. Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül vala rajtok, hátuk pedig mind befelé. Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajaka, vagy a liliom virága; és háromezer báth fért belé. Csináltatott annakfelette tíz mosdómedenczét, és ötöt helyheztete jobbkéz felől, ötöt pedig balkéz felől, hogy azokban mossanak, mossák azt, ami áldozatra való; a tenger pedig a végre vala, hogy abban mosakodjanak a papok. Csináltatott tíz arany gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyhezteté a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől. Csináltatott tíz asztalt is, amelyeket helyheztete a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől; csináltatott száz arany medenczét is. Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornáczot; és ajtókat a tornáczra, s azok ajtait rézzel borítá be. A tengert pedig helyhezteté jobbkéz felől napkeletre, délnek ellenébe. Húrám fazekakat, lapátokat és medenczéket is csinált. És elvégezé Húrám a mívet, amelyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában; Tudniillik a két oszlopot és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, amelyek az oszlopok tetején valának. És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, amelyek az oszlopok tetején valának. Csinála talpakat is, és azokra mosdómedenczéket. Egy tengert és tizenkét ökröt az alá. Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az ő atyja tiszta rézből csinálta Salamon királynak az Úr háza számára. A Jordán mezején önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között. Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát. És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához szükséges volt: az arany oltárt és az asztalokat, amelyeken a szent kenyerek voltak. A gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésök szerint a szentek-szentje előtt, finom aranyból. Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevőit is aranyból, és pedig tiszta aranyból. És az ollókat, medenczéket, tálakat és tömjénezőket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez való bejárat belső ajtóit és a templom házának belső ajtóit aranyból.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek