Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mai ige(biblia)-2020.03.20.

Mózes II. könyve 30.fejezet. Illattételre való oltár.   Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is, sittim-fából csináld azt. Egy sing hosszú, egy sing széles, négyszögű és két sing magas legyen, ugyanabból legyenek szarvai is. És borítsd meg azt tiszta aranynyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot is csinálj hozzá köröskörül. Csinálj hozzá két arany karikát is, pártázata alá a két oldalán, mindkét oldalára csináld, hogy legyenek rúdtartókul, hogy azokon hordozzák azt. És a rúdakat csináld sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal. És tedd azt a függöny elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek néked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá. És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak. Templomadó Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: Mikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor, hogy csapás ne legyen rajtok az ő megszámláltatásuk miatt. Ezt adja mindaz, aki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak. Mindaz, aki átesik a számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak. A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél siklusnál, amikor megadják az áldozatot az Úrnak engesztelésül a ti lelketekért. És szedd be az engesztelési pénzt az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet sátorának szolgálatjára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az az Úr előtt, engesztelésül a ti lelketekért. Rézmedence Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: És csinálj rézmedenczét, lábát is rézből, mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátora közé és az oltár közé, és tölts bele vizet; Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat. Amikor a gyülekezet sátorába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak. Kezeiket is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk lesz ez nékik, néki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre. Szent kenet Ismét szóla az Úr Mózesnek mondván: Te pedig végy drága fűszereket, híg mirhát ötszáz siklusért, jóillatú fahéjat fél ennyit, kétszáz ötvenért, és illatos kalmust is kétszáz ötvenért. Kásiát pedig ötszázért, a szent siklus szerint, és egy hin faolajt. És csinálj abból szent kenetnek olaját, elegyített kenetet, a kenetkészítők mestersége szerint. Legyen az szent kenő olaj. És kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját. Az asztalt is és annak minden edényét, a gyertyatartót és annak edényeit, és a füstölő oltárt. Az egészen égőáldozatnak oltárát is, és annak minden edényit, a mosdómedenczét és annak lábát. Így szenteld meg azokat, hogy szentségek szentségévé legyenek: Valami illeti azokat, szent legyen. Kend fel Áront is és az ő fiait is; így szenteld fel őket papjaimmá. Az Izráel fiainak pedig így szólj: Szent kenetnek olaja legyen ez nékem, a ti nemzetségeiteknél is. Ember testét azzal meg ne kenjék, se ahhoz hasonlót, annak mértékei szerint ne csináljatok: szent az; szent legyen előttetek is. Valaki ahhoz hasonló kenetet csinál, vagy azzal idegent ken meg, kitöröltessék az ő népe közül. Füstölő szer Monda ismét az Úr Mózesnek: Végy fűszereket, csepegő gyantát, onyxot, galbánt, e fűszereket és tiszta temjént, egyenlő mértékkel. És csinálj belőlök füstölő szert, a fűszercsináló elegyítése szerint; tiszta és szent legyen az. És abból törj apróra, és tégy belőle a bizonyság ládája elé a gyülekezet sátorában, ahol megjelenek néked. Szentségek szentsége legyen ez előttetek. És a füstölő szer, amelyet készítesz, az Úrnak szentelt legyen előtted; annak mértéke szerint magatoknak ne csináljatok. Mindaz, aki hasonló füstölőt csinál ehhez, hogy azt illatoztassa, irtassék ki az ő népe közül.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.03.19.

Mózes II. könyve 29.fejezet. A papszentelés módja és az oltáré.   Ez az, amit ő velök cselekedjél, az ő felszentelésökre, hogy az én papjaim legyenek: Végy egy tulkot, fiatal marhát, és hiba nélkül való két kost. És kovásztalan kenyeret, és olajjal elegyített kovásztalan kalácsokat, meg olajjal kent kovásztalan lepényeket is; búzalisztlángból készítsd azokat. És tedd azokat egy kosárba, és vidd fel azokat a kosárban, a tulokkal és a két kossal együtt. Áront pedig és az ő fiait állítsd a gyülekezet sátorának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel. És vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az efódhoz való palástba, és az efódba, meg a hósenbe és övezd fel őt az efód övével. Tedd a süveget is fejére, és a szent koronát tedd a süvegre. És vedd a kenetnek olaját, és töltsd az ő fejére, így kend fel őt. Fiait is állítsd elő, és öltöztesd fel őket a köntösökbe. És övezd körűl őket övvel, Áront és az ő fiait, és tégy a fejökre süvegeket is, hogy övék legyen a papság örök rendelés szerint. Így iktasd be tisztökbe Áront és fiait. Azután állíttasd a tulkot a gyülekezet sátora elé, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a tulok fejére. És vágd le a tulkot az Úr előtt a gyülekezet sátorának ajtajánál. Azután végy a tulok véréből, és hintsd azt ujjaiddal az oltár szarvaira; a többi vért pedig töltsd mind az oltár aljára. És vedd a kövéréből mindazt, a mi abelet fedi, és a májon lévő hártyát, és a két vesét a rajtok lévő kövérrel együtt, és füstölögtesd el az oltáron. A tulok húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül: bűnért való áldozat az. Vedd az egyik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és vedd annak vérét, és hintsd azt az oltárra köröskörűl. A kost pedig vagdald tagjaira, és mosd meg a belét és lábszárait, és tedd rá tagjaira és fejére. Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak. Vedd a másik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és végy annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle czimpáját és az ő fiai jobb fülének czimpáját, és az ő jobb kezök hüvelykét és jobb lábok hüvelykét; a többi vért pedig hintsd az oltárra köröskörül. Azután végy a vérből, mely az oltáron van, és a kenetnek olajából, és hintsd Áronra és az ő ruháira, s vele együtt az ő fiaira és az ő fiainak ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, s vele együtt az ő fiai és az ő fiainak ruhái. Azután vedd a kosból a kövérét, a farkát s a belet borító kövéret, meg a máj hártyáját, meg a két veséjét a rajtok levő kövérével, és a jobb lapoczkát; mert felavatási kos ez. Meg egy kenyeret és egy olajos kalácsot és egy lepényt a kovásztalan kenyérnek kosarából, mely az Úr előtt van; És rakd mindezeket az Áron kezeire és az Áron fiainak kezeire, és lóbáltasd meg azokat az Úr előtt. Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatul az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az. Vedd az Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbbáld meg azt az Úr előtt; azután legyen az a te részed. Így szenteld meg a meglóbbált szegyet és a felemelt lapoczkát, amelyet meglóbbáltak és amelyet felemeltek, Áronnak és az ő fiainak felavatási kosából. És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izráel fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány. A szent öltözetek pedig, amelyek az Áronéi, legyenek ő utána az ő fiaié, hogy azokban kenettessenek fel, és azokban állíttassanak tisztökbe. Hét napon öltözzék azokba, aki az ő fiai közül ő utána pap lesz, aki bemenendő lesz a gyülekezet sátorába, hogy a szent helyen szolgáljon. A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg annak húsát szent helyen. És a kosnak húsát és a kenyeret, mely a kosárban van, a gyülekezet sátorának ajtajánál egye meg Áron és az ő fiai. Ők egyék meg azokat, amik által az engesztelés történt, hogy tisztökbe állíttassanak és felszenteltessenek. De idegen ne egyék azokból, mert szentek azok. Ha pedig valami megmarad az avatási húsból vagy a kenyérből reggelig, tűzzel égesd meg a maradékot; meg ne egyék, mert szent az. Áronnal tehát és az ő fiaival akképen cselekedjél, amint megparancsoltam néked; hét napon át állítsd őket tisztökbe. És naponként készíts bűnáldozati tulkot engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt, mikor engesztelő áldozatot végzesz rajta, és kend meg azt, hogy megszenteltessék. Hét napon tégy engesztelő áldozatot az oltáron; és szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Valami illeti az oltárt, szent legyen. Mindennapi áldozat Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron: Esztendős két bárányt mindennap szüntelen. Az egyik bárányt reggel áldozd meg, a másik bárányt pedig áldozd meg estennen. És az egyik bárányhoz végy egy tized lisztlángot, egy negyed hin-nyi sajtolt olajjal vegyítve; italáldozatul pedig egy negyed hin-nyi bort. A másik bárányt estennen áldozd meg, ugyanazzal az étel- és italáldozattal készítsd azt, mint reggel; kedves illatul, tűzáldozatul az Úrnak. Szüntelen égőáldozat legyen az a ti nemzetségeitek között a gyülekezet sátorának ajtajánál az Úr előtt, ahol megjelenek néktek, hogy veled ott szóljak. Ott jelenek meg az Izráel fiainak, és megszenteltetik az én dicsőségem által. És megszentelem a gyülekezetnek sátorát és az oltárt; Áront és az ő fiait is megszentelem, hogy papjaim legyenek. És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenök lészek. És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, aki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.03.18.

Mózes II. könyve 28.fejezet. Áron és fiai papokká választatnak.    Te pedig hívasd magadhoz a te atyádfiát Áront, és az ő fiait ő vele az Izráel fiai közűl, hogy papjaim legyenek: Áron, Nádáb, Abihu, Eleázár, Ithamár, Áronnak fiai. És csinálj szent ruhákat Áronnak a te atyádfiának, dicsőségére és ékességére. És szólj minden bölcs szívűeknek, akiket betöltöttem a bölcseség lelkével, hogy csinálják meg az Áron ruháit, az ő felszentelésére, hogy papom legyen. A papi ruhák Ezek pedig a ruhák, amelyeket készítsenek: hósen, efód, palást, koczkás köntös, süveg és öv. És csináljanak szent ruhákat Áronnak a te atyádfiának, és az ő fiainak, hogy papjaim legyenek. Vegyék hát ők elő az aranyat, és a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű fonalat és a lenfonalat. Az efód ( melledző ) És csinálják az efódot aranyból, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből, mestermunkával. Két vállkötő is legyen hozzá kapcsolva a két végéhez, hogy összekapcsoltathassék. Átkötő öve pedig, amely rajta van, ugyanolyan mívű és abból való legyen; aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszinű, és sodrott lenből. Annakutána végy két ónix-követ, és mesd fel azokra az Izráel fiainak neveit. Hatnak nevét az egyik kőre, a másik hatnak nevét pedig a másik kőre, az ő születésök szerint. Kőmetsző munkával, amint a pecsétet metszik, úgy metszesd e két követ az Izráel fiainak neveire; köröskörűl arany boglárokba csináld azokat. És tedd e két követ az efód vállkötőire, az Izráel fiaira való emlékeztetés kövei gyanánt, hogy emlékeztetőül hordozza Áron azoknak neveit az ő két vállán az Úr előtt. Csinálj annakokáért arany boglárokat, És két lánczot tiszta aranyból; fonatékosan csináld azokat; sodrott mívűek legyenek, és tedd rá a sodrott lánczokat a boglárokra. A hósen ( mellre való táblácska ) Azután csináld meg az ítéletnek hósenét mestermunkával; úgy csináld mint az efódot csináltad: aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből csináld azt. Négyszögű legyen, kétrétű, egy arasznyi hosszú és egy arasznyi széles. És foglalj abba befoglalni való köveket; négy sor követ, ilyen sorban: szárdiusz, topáz és smaragd; ez az első sor. A második sor pedig: karbunkulus, zafir és gyémánt. A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt. A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis; arany boglárokba legyenek foglalva. A kövek tehát az Izráel fiainak nevei szerint legyenek, tizenkettő legyen az ő nevök szerint; mint a pecsét, úgy legyen metszve, mindenik a reá való névvel, a tizenkét nemzetség szerint. A hósenre pedig csinálj fonatékos lánczokat, sodrott mívűeket, tiszta aranyból. És csinálj a hósenre két arany karikát, és tedd a két karikát a hósen két szegletére. És a két arany fonatékot fűzd a hósen két szegletén levő karikákba. A két fonatéknak két végét pedig foglald a két boglárhoz, és tűzd az efódnak vállkötőihez, annak előrészére. Csinálj még két arany karikát, és tedd azokat a hósen két szegletére, azon a szélén, amely befelé van az efód felől. És csinálj még két arany karikát, és tedd azokat az efód két vállkötőjére alól, annak előrésze felől egybefoglalásához közel, az efód öve felett. És csatolják a hósent az ő karikáinál fogva az efód karikáihoz, kék zsinórral, hogy az efód öve felett legyen, és el ne váljék a hósen az efódtól. És viselje Áron az Izráel fiainak neveit az ítélet hósenén, az ő szíve felett, amikor bemegy a szenthelyre, emlékeztetőűl az Úr előtt szüntelen. Azután tedd az ítéletnek hósenébe az Urimot és Thummimot, hogy legyenek azok az Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izráel fiainak ítéletét az ő szívén az Úr színe előtt szüntelen. A selyem ( bíbor ) felöltő És csináld az efód palástját egészen kék lenből. Közepén legyen nyílás a fejének; a nyílásnak szegése legyen köröskörűl, takácsmunka, olyan legyen mint a pánczél nyílása, hogy el ne szakadjon. És ennek alsó peremére csinálj gránátalmákat, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű lenből, a peremére köröskörűl, és ezek közé arany csengettyűket is köröskörűl. Arany csengettyű, meg gránátalma, arany csengettyű, meg gránátalma legyen a palást peremén köröskörül. És legyen az Áronon, amikor szolgál, hogy hallassék annak csengése, amikor bemegy a szenthelybe az Úr eleibe, és mikor kijön, hogy meg ne haljon. Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, és mesd ki arra, mint a pecsétet metszik: Szentség az Úrnak. És kösd azt kék zsinórra, hogy legyen az a süvegen; a süvegnek előrészén legyen az. És legyen az az Áronnak homlokán, hogy Áron viselje a szent áldozatok körűl elkövetett vétket, amelyeket az Izráel fiai mindenféle szent adományaikban szentelnek. Legyen azért szüntelen a homlokán, hogy kedvesekké tegye őket az Úr előtt. A szoros alsóruha ( hosszú fehérkoczkás köntös ); süveg; öv és alsó ruhák ( imegmások ) A lenköntöst pedig koczkásan készítsd, és a süveget lenből csináld, az övet meg hímző munkával készítsd. Az Áron fiainak is csinálj köntösöket, és csinálj nékik öveket is, meg süvegeket is csinálj nékik, dicsőségökre és ékességökre. És öltöztesd fel azokba Áront a te atyádfiát, és az ő fiait vele együtt, és kend fel őket, iktasd be őket tisztjökbe, és szenteld fel őket, hogy papjaimmá legyenek. Csinálj nékik lábravalókat is gyolcsból, hogy befödjék azoknak mezítelen testét, és az ágyéktól a tomporig érjenek. És legyenek azok Áronon és az ő fiain, amikor bemennek a gyülekezet sátorába, vagy amikor az oltárhoz járulnak, a szenthelyen való szolgálattételre, hogy bűnt ne vigyenek oda és meg ne haljanak. Örökkévaló rendtartás ez Áronnak és az ő magvának ő utána.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.03.17.

Mózes II. könyve 27.fejezet. Égőáldozati oltár.   És csináld az oltárt sittim-fából, öt sing a hossza, és öt sing a szélessége; négyszegű legyen az oltár, és magassága három sing. Szarvakat is csinálj a négy szegletére, szarvai magából legyenek, és borítsd meg azt rézzel. Csinálj ahhoz fazekakat is a hamujának, hozzá való lapátokat, medenczéket, villákat és serpenyőket; minden hozzá való edényt rézből csinálj. Csinálj ahhoz háló forma rostélyt is rézből, és csinálj a hálóra négy rézkarikát, a négy szegletére. És tedd azt az oltár párkányzata alá alulról, úgy hogy a háló az oltár közepéig érjen. Csinálj az oltárhoz rudakat is, sittim-fa rudakat, és borítsd meg azokat rézzel. És dugják a rudakat a karikákba, és legyenek azok a rudak az oltár két oldalán, mikor azt hordozzák. Üresre csináld azt, deszkákból; amint néked a hegyen mutattatott, úgy csinálják. Pitvar Pitvart is csinálj a hajléknak; a déli oldalon a pitvarhoz szőnyegeket, sodrott lenből; száz sing legyen a hossza egy oldalnak. Ahhoz húsz oszlopot, húsz réz talpat, és az oszlopok horgait és átalkötőit ezüstből. Épen úgy az északi oldalon, hoszszában, száz sing hosszú szőnyeget; ahhoz húsz oszlopot, ezekhez húsz réztalpat, és az oszlopok horgait és átalkötőit ezüstből. A pitvar szélességéhez pedig nyugot felől ötven sing szőnyeget; ahhoz tíz oszlopot és ezekhez tíz talpat. A pitvarnak szélessége kelet felől is ötven sing. És tizenöt sing szőnyeg legyen egyik oldalról, ehhez három oszlop, ezekhez pedig három talp. A másik oldalról is tizenöt sing szőnyeg, ehhez három oszlop és ezekhez három talp. A pitvar kapuján pedig húsz sing lepel legyen, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű és sodrott lenből, himzőmunkával; ehhez négy oszlop, ezekhez pedig négy talp. A pitvar minden oszlopát ezüst átalkötők vegyék körűl, horgaik ezüstből, talpaik pedig rézből legyenek. A pitvar hossza száz sing, és szélessége ötven-ötven, magassága pedig öt sing; leplei sodrott lenből, talpai pedig rézből legyenek. A hajlék minden edénye, az ahhoz való mindennemű szolgálatban, és minden szege, és a pitvarnak is minden szege rézből legyen. Világító olaj Te pedig parancsold meg az Izráel fiainak, hogy hozzanak néked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpát gyujthassanak. A gyülekezet sátorában a függönyön kívül, amely a bizonyság előtt van, készítsék el azt Áron és az ő fiai, estvétől fogva reggelig az Úr előtt. Örök rendtartás legyen ez az ő nemzetségöknél Izráel fiai között.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.03.16.

Mózes II. könyve 26.fejezet. A szent hajlék kárpitjai és takarói.   A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenből, és kék, és bíborpiros, és karmazsin színűből, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat. Egy-egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, egy-egy kárpit szélessége pedig négy sing; egy mértéke legyen mindenik kárpitnak. Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva. És csinálj hurkokat kék lenből az egyik kárpit szélén, amely az egybefoglaltak között szélről van; ugyanezt csináld a szélső kárpit szélével a másik egybefoglalásban is. Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, amely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen. Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék egygyé legyen. Ezután csinálj kecskeszőr kárpitokat sátorul a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet. Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig egy kárpitnak négy sing; egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak. És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére. És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, amely az egybefoglaltak között szélről van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is. Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen. A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján. Egy singnyi pedig egyfelől, és egy singnyi másfelől, abból, ami a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelől is, másfelől is, hogy befedje azt. Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbőrökből, és e fölé is egy takarót borzbőrökből. A szent hajlék álló deszkái Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva. A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing. Egy-egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelő; így csináld a hajlék minden deszkáját. A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé. A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest. A hajlék másik oldalául is, észak felől húsz deszkát. És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá. A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát. A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon. Kettősen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettő; a két szeglet számára legyenek. Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt. A keresztrudak Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz. És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról. A középső reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtől a másik végig érjen. A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal. A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott. A két superlát (ajtó-függőny) És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt. És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, amelyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon. És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétől. Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe. Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba. És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, hímzőmunkával. A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból legyenek, és önts azokhoz öt réztalpat.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek