Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pál I. levele Timótheushoz 2.fejezet.-2020.12.19.

Pál I. levele Timótheushoz 2.fejezet. Intés imádkozásra, kivált a felsőségért. Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, Aki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében, Ami végett rendeltettem én hirdetővé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban. Mi ékesíti az asszonyokat és férfiakat. Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül. Hasonlatosképen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel. Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett: Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.12.19.

Krónika I. könyve 16.fejezet. Dávid zsoltára a frigyláda elhelyezésekor; az isteni szolgálat elrendezése. Mikor pedig bevitték az Isten ládáját és elhelyezék azt a sátor közepén, amelyet Dávid annak számára felállított vala: áldozának egészen égő- és hálaáldozatokkal az Isten előtt. És mikor Dávid elvégezte az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot, az Úr nevében megáldá a népet. És osztogata minden Izráelitának, férfinak úgy, mint asszonynak egy-egy kenyeret, és egy-egy darab húst és egy-egy kalácsot. És rendele az Úr ládája elé a Léviták közül szolgákat, akik hirdessék, tiszteljék és dícsérjék az Urat, Izráel Istenét. Asáf vala a fő, utána másodrenden Zakariás, Jéhiel, Semirámót, Jékhiel, Mattithja, Eliáb, Benája és Obed-Edom. Jéhiel lantokkal és cziterákkal, Asáf pedig czimbalmokkal énekel vala; Továbbá Benája és Jaháziel papok kürtölnek vala szüntelen az Isten szövetségének ládája előtt. Azon a napon adott Dávid először éneket az Úrnak dícséretére Asáfnak és az ő atyjafiainak kezébe. Dícsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. Énekeljetek néki, mondjatok dícséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól. Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívök azoknak, akik az Urat keresik. Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orczáját szüntelen. Emlékezzetek meg az ő csudálatos dolgairól, a melyeket cselekedett, az ő csudáiról és az ő szájának ítéletiről. Óh Izráelnek, az ő szolgájának magva! Jákóbnak, az ő választottjának fiai! Ez az Úr, a mi Istenünk; az egész földön az ő ítéletei! Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről, és az ő beszédéről, amelyet parancsolt, ezer nemzetségig; Amelyet szerzett Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjéről. Amelyet állíta Jákóbnak örök végzésül, Izráelnek örökkévaló szövetségül, Mondván: A Kanaán földét néked adom, hogy legyen néktek örökségtek. Midőn ti számszerint kevesen valátok, igen kevesen, és zsellérek azon a földön; Mert járnak vala egyik nemzetségtől a másikhoz, és egyik országból más országba: Mégsem engedé senkinek őket bántani, sőt még a királyokat is megbünteté érettök. Ezt mondván: Az én felkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok. Mind ez egész föld énekeljen az Úrnak, napról-napra hirdessétek az ő szabadítását. Beszéljétek a pogányok között az ő dicsőségét, minden népek között az ő csudálatos dolgait; Mert nagy az Úr és igen dícsérendő, és rettenetes minden istenek felett; Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket. Dicsőség és tisztesség van ő előtte, erősség és vígasság az ő helyén. Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget! Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jőjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében. Rettegjen az egész föld az ő orczájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék. Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik! Zengjen a tenger és az ő teljessége; örvendezzen a mező és minden, ami azon van. Akkor örvendezni kezdenek az erdőnek fái az Úr előtt, mikor eljövend megítélni a földet. Tiszteljétek az Urat, mert igen jó, mert örökkévaló az ő irgalmassága. És mondjátok: Tarts meg minket, mi szabadító Istenünk, gyűjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy a te szent nevedet tisztelhessük, dicsekedhessünk a te dícséretedben! Áldott legyen az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! És monda a sokaság: Ámen! és dícséré az Urat. Ott hagyá azért Dávid az Úr szövetségének ládájánál Asáfot és az ő atyjafiait, hogy a láda előtt szüntelen minden napon szolgáljanak, Obed-Edomot és az ő hatvannyolcz atyjafiát (Obed-Edom pedig a Jedithun fia) és Hósát pedig ajtónállóknak. Sádók papot pedig és az ő pap atyjafiait, az Úr sátora előtt hagyá a magaslaton, mely Gibeonban vala; Hogy áldozzanak az Úrnak szüntelen égőáldozattal az égőáldozatnak oltárán minden reggel és estve, és hogy mindent aszerint cselekedjenek, amint megiratott az Úr törvényében, melyet parancsolt vala az Izráelnek, Hémánt is és Jédutunt velök hagyá, és többeket is választott, akik nevök szerint megneveztettek, hogy az Urat dícsérjék, mert az ő irgalmassága örökkévaló. És ő velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká tevé. Akkor eltávozék az egész nép, kiki az ő házához. Dávid pedig visszatére, hogy az ő háznépét is megáldja.

0 Tovább

Pál I. levele Timótheushoz 1.fejezet.-2020.12.18.

Pál I. levele Timótheushoz 1.fejezet. Intés a tiszta evangyéliomnál való megmaradásra, amint az Pálra bizatott. Pál, Jézus Krisztus apostola a mi megtartó Istenünknek, és Jézus Krisztusnak a mi reménységünknek rendelése szerint, Timótheusnak, az én igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Amiképpen Maczedóniába menetelemkor kértelek téged, hogy maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, ne tanítsanak más tudományt, Se mesékkel és végehossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, amelyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által. A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet: Melyektől némelyek eltévelyedvén, hiábavaló beszédre hajlottak: Kik törvénytanítók akarván lenni, nem értik, sem amiket beszélnek, sem amiket erősítgetnek. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért. Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és ami egyéb csak az egészséges tudománynyal ellenkezik, A boldog Isten dicsőségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott. És hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra, Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, akik hiendenek ő benne az örök életre. Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen. Ezt a parancsolatot adom néked, fiam Timótheus, a rólad való korábbi jövendölések szerint, hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel, Megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek; Kik közül való Himenéus és Alexander, kiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.12.18.

Krónika I. könyve 15.fejezet. A frigyládát helyére viszik. Csináltata pedig Dávid magának házakat az ő városában; és helyet készített az Isten ládájának, és annak sátort állított fel. Akkor monda Dávid: Nem szabad másnak hordozni az Isten ládáját, hanem csak a Lévitáknak, mert az Úr őket választotta, hogy hordozzák az Isten ládáját, és néki szolgáljanak mindörökké. Összegyűjté azért Dávid Jeruzsálembe az egész Izráel népét, hogy az Úr ládáját az ő helyére vitesse, melyet számára csináltatott vala. Összegyűjté Dávid az Áron fiait is és a Lévitákat. A Kéhát fiai között fő vala Uriel, és az ő atyjafiai százhúszan valának. A Mérári fiai között Asája volt a fő, és az ő atyjafiai kétszázhúszan valának. A Gerson fiai között Jóel volt a fő, és az ő atyjafiai százharminczan valának. Az Elisáfán fiai között Semája volt a fő, és az ő atyjafiai kétszázan valának. A Hebron fiai között Eliel volt a fő, és az ő atyjafiai nyolczvanan valának. Az Uzziel fiai között fő vala Amminádáb, és az ő atyjafiai száztizenketten. Hivatá akkor Dávid Sádók és Abjátár papokat, a Léviták közül pedig Urielt, Asáját, Jóelt, Sémáját, Elielt és Amminádábot. És monda nékik: Ti vagytok a Léviták családfői. Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem számára. Minthogy kezdettől fogva nem mívelték ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint. Megszentelék azért magokat a papok és a Léviták, hogy vigyék az Úrnak, Izráel Istenének ládáját. És felvevék a Léviták fiai az Isten ládáját, úgy, amint Mózes meghagyta volt az Úrnak beszéde szerint, a rudakkal vállaikra. És monda Dávid a Léviták fejedelmeinek, hogy állítsanak az ő atyjokfiai közül éneklőket, éneklőszerszámokkal, lantokkal, cziterákkal és czimbalmokkal, hogy énekeljenek felemelt szóval, nagy örömmel. Választák azért a Léviták Hémánt a Jóel fiát, és az ő atyjafiai közül Asáfot, a Berekiás fiát, és a Mérári fiai közül, akik azoknak atyjokfiai valának, Etánt, a Kúsája fiát. És ő velök együtt az ő atyjokfiait másod renden, Zakariást, Bént, Jeázielt, Semirámótot, Jéhielt, Unnit, Eliábot, Benáját, Maaséját, Mattithját, Elifélet, Miknéját, Obed-Edomot és Jehielt, a kik ajtónállók valának. Éneklők: Hémán, Asáf és Etán, réz czimbalmokkal, hogy zengedezzenek; Zakariás, Aziel, Semirámót, Jéhiel, Unni, Eliáb, Maaséja és Benája lantokkal a szűzek módjára; Mattithja, Eliféle, Miknéja, Obed-Edom, Jéhiel és Azaziás, hogy énekeljenek cziterákkal a nyolczhúrú szerint. És Kénániás volt a Léviták vezére az éneklésben, ő igazgatá az éneklést, mivel tudós vala. Berekiás és Elkána a láda előtt való ajtónállók valának: Sébániás pedig és Jósafát, Nétanéel, Amásai, Zakariás, Benája és Eliézer papok kürtölnek vala az Isten ládája előtt; Obed-Edom és Jéhija, akik kapunállók valának, a láda után mennek vala. Dávid pedig s az Izráel vénei és az ezredek vezérei, akik elmenének, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját az Obed-Edom házából, nagy örömben valának. Lőn pedig, mikor az Isten megsegíté a Lévitákat, akik az Úr szövetségének ládáját viszik vala, áldozának hét tulokkal és hét kossal. Dávid pedig bíborból csinált ruhába öltözvén, valamint a Léviták mind, akik a ládát viszik vala, az éneklők is és Kénániás, aki az éneklés vezére vala, énekelének (Dávidon pedig gyolcsból csinált efód vala). És az egész Izráel vivé az Úr szövetségének ládáját nagy örömmel, kürtökkel, trombitákkal, czimbalmokkal, zengedezvén lantokkal és cziterákkal. Mikor pedig immár az Úr szövetségének ládája a Dávid városába jutott, Mikál a Saul leánya kitekinte az ablakon, s látván, hogy Dávid király tánczol és vígad, szívében megutálá őt.

0 Tovább

Pál II. levele a Thessalonikabeliekhez 3.fejezet.-2020.12.17.

Pál II. levele a Thessalonikabeliekhez 3.fejezet. Int könyörgésre az evangyéliom terjedéséért. Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsőíttessék, amiként ti köztetek is. És hogy meneküljünk meg az alkalmatlan és gonosz emberektől. Mert nem mindenkié a hit! De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól. Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat, amiket parancsolunk. Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra. A rendetlen élet és henyélés feddése. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül. Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek. Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék. Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben. Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön. De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit. Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal! Sajátkezű üdvözlet. A köszöntést én Pál írom a saját kezemmel, ami ismertető jegye minden levelemnek. Így írok. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme mindnyájatokkal! Ámen.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek