Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ellenzéki provokáció!

Milyen érdekes egybeesés, hogy előbb az osztrák alkancellárnak egy két évvel ezelötti, őt  kompromittáló videó felbukkanása egybeesik Kocsis - Cake Olivio elleni rasszista plakátok, és  Frans Timmermans-a keresztényeknél is nagyobb keresztény, a szocialisták megváltója-magyarországi megjelenése. Nincsenek véletlenek! Erős a gyanúm, hogy Soros egyik legjobb embere állhat az események mögött. Sorosék megrendelték a rasszista plakátot Timmermansnál, aki a magyar ellenzékkel legyártatta ezeket, és kiplakátoltatta az országban. Ezzel egyértelműen az volt a cél, hogy az Orbán kormányt gyűlöletkeltőnek és rasszistának állítsák be. Megjegyzem, hogy a szocializmusban is ezt csinálták ezek a mocskos, aljas senkiházi hazaárulók. Ha lehetősége lenne az ellenzéknek, azonnal teret engednének az illegális bevándorlóknak, akik között jelentős számban bújhatnak meg képzett, alvó terroristák. Azt se felejtsük el, hogy ezeknél a nők még az állatoknál is kevesebbet érnek. A hetvenes években az itt tanuló afrikai diákok rendszeresen erőszakoltak meg magyar egyetemista lányokat, amiről persze hallgatni kellett. Az illegális bevándorlással ezek a mai napig megtörténnek, hiszen naponta kapunk híreket arról, hogy migránsok nőket, gyerekeket (fiúgyerekeket is) megerőszakolnak, megtámadnak, megölnek. Valóban ezt szeretnék az emberek? Nem hiszem. Ha valaki be akar utazni valamelyik afrikai vagy arab országba, vízumot kell kérnie. Ha illegálisan próbálna bemenni, akkor kitoloncolják, rosszabb esetben börtönbe is zárják, majd utána toloncolják ki az országukból. Ha bizonyíthatóan üldözöttekről van szó, azokat be kell fogadni és be is fogadjuk. Az jól látható, hogy az ellenzéket az Orbán elleni gyűlölet tartja össze. Azt a látszatot akarják kelteni és fenntartani, hogy a kormánypártiak a gyűlködő rasszisták. Ne döljön be senki az ellenzék fake news propagandájának. Én arra bíztatok mindenkit, hogy menjen el szavazni és lelkiismeretére hallgatva adja le a voksát, ne pártszimpátia alapján. Ha az ellenzéki szimpatizánsok nem értenek egyet a pártjukkal, szavazzanak a kormánypártra. Az ellenzék mocskosabbnál mocskosabb trükköket fog bevetni, amiknek nem szabad hinni. Ezeknek nem számít a család, inkább a nigránsokat támogatják. Ha magyar vagy, akkor elutasítod az illegális bevándorlást.  Légy hű a hazádhoz!

Fotó: facebook/Szabó Tímea

0 Tovább

Megalakult a Magyarországi Nemzeti Szocialista Szövetség

Létrejött a NER ellenfele, az MNSZSZ. Miért mondom ezt? Azért, mert ha valaki megnézi az ellenzéki összefogás összetételét, akkor átértékelődik a nemzetiszocialista szó tartalmi része. Nézzük meg sorban, kik is alkotják az új kor nemzetiszocialistáit, fasisztáit: Demokratikus Koalíció(szélsőbaloldali,szélsőliberális, ultraliberális), Jobbik(szélsőjobboldali, fasiszta), Momentum(szélsőliberális, ultraliberális), LMP(zöld, liberális és szélsőbal kotyvalék), MSZP(szélsőbaloldali, posztkommunista), PM(mindenhová és sehová nem tartozó elvtelen). Az összetétel magáért beszél. Ezek azok a pártocskák, akik  hazugságokkal tömik a balos médiákat, felhergelik a fizetett csőcseléket, hogy emberek felgyújtásával, rombolással, autó és kukagyújtogatással, kirakatok betörésével teremcsenek káoszt a tüntetéseiken és utána. Ezekkel a fasisztoid eszközökkel próbálják megdönteni a demokratikusan megválasztott kormányt. Ezek álltak most össze. Ha azt is megnézi valaki, hogy kikből állnak ezek a magukat demokratikusnak nevező senkiházik, akkor hamar kiderül, hogy politikai prostituáltak gyülekezetei. Elvtelenek, hiszen úgy váltogatják a pártjaikat, mint mások az alsóneműiket. Ha éppen kirúgják valamelyik pártból, gyorsan beül a másikba. Ezek a senkiházik még a sátánnal is lepaktálnak, ha a hatalom megszerzése  a cél. Gyűlölik a keresztényeket és gyűlölik a magyar embereket, gyűlölik Magyarországot. Egyszerűen hazaárulók. Mi sem fémjelzi jobban a mocsok összetapadását, összetartozását, mint Gyöngyösi Márton mondata: "Nemcsak Gyurcsánnyal, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges". Ébresztő magyarok! Ezek el akarják adni magyarországot, hogy hatalomhoz jussanak. Ezt a fasiszta csőcseléket nem más támogatja a szervezetein keresztül, mint a háború alatt, a nácikkal együttműködő Soros György. Az EP választás arról fog szólni, hogy Magyarország megmarad-e nekünk, vagy külföldi kézbe kerül. A függetlenségünk megmaradásához a kormánypártra, FIDESZ-KDNP-re kell szavaznunk, hogy még erősebb legyen a jelenlegi kormány legitimációja. És mindenkit arra buzdítok, hogy az önkormányzati választáson, ugyancsak a FIDESZ-KDNP-re szavazzon.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek