Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Márk evangyélioma 13.fejezet.-2021.07.30.

Márk evangyélioma 13.fejezet. Jézus beszéde Jeruzsálem pusztulásáról és az ő dicsőséges eljöveteléről. Óvások és intések, kivált vigyázásra. Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az ő tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek! Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, amely le nem romboltatik. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék őt magukban Péter, Jakab, János és András: Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi lesz a jel, amikor mindezek beteljesednek? Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek. Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok. Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik. De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között. Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szólotok, hanem a Szent Lélek. Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket. És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik. Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólott, ott állani, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; A háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen; És a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye. Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen. Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, amilyenek a világ kezdete óta, amelyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek. És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat. Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is. Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent. De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig. A fügefáról vegyétek pedig a példát. Amikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, amíg meg nem lesznek mindezek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő. Úgy mint az az ember, aki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel? Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva. Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.07.30.

Zsoltárok könyve 99. fejezet. Az Úr országában szentség uralkodik. Az Úr uralkodik, reszkessenek a népek; Kérubokon ül, remegjen a föld! Nagy az Úr a Sionon, és magasságos ő minden nép felett. Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az! És tisztesség a királynak, aki szereti a jogosságot! Te megerősítetted az egyenességet; jogosságot és igazságot szereztél Jákóbban. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő lábainak zsámolya elé; szent ő! Mózes és Áron az ő papjaival, és Sámuel az ő nevét segítségül hívókkal egybe, segítségül hívják vala az Urat, és meghallgatá őket. Felhő-oszlopban szólt vala hozzájok; megőrizték az ő bizonyságtételét és rendeletét, amelyet adott vala nékik. Uram, mi Istenünk! Te meghallgattad őket, kegyelmes Isten voltál hozzájok; de bosszúálló az ő hiábavalóságaik miatt. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő szent hegyén; mert szent az Úr, a mi Istenünk!

0 Tovább

Márk evangyélioma 12.fejezet.-2021.07.29.

Márk evangyélioma 12.fejezet. Példázat a szőlőmívesekről. És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből. Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza. És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék. És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén. Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség. És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték. Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. Ezt az írást sem olvastátok-é? Amely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének. Az adófizetésről. És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják őt a beszédben. Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk? Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam. Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodának ő rajta. Kérdés a feltámadásról. És jövének hozzá Sadduczeusok, akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván: Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének. Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya. És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen; És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek. Kérdés a legnagyobb parancsról. Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, aki az ő vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első minden parancsolatok között? Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál. Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni. Krisztus Dávidnak Fia és ura. És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt. Óvás az írástudóktól. Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket. És a gyülekezetekben az előlüléseket, és a lakomákon a főhelyeket: Akik az özvegyeknek házát fölemésztik és színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek. A szegény özvegy két fillére. És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba. És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele. Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala. Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, amije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.07.29.

Zsoltárok könyve 98. fejezet. Örömének az Úrnak minden népek között hirdetett nagy szabadulásáról. Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett; megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja. Tudtul adta az Úr az ő szabadítását; a népek előtt megjelentette az ő igazságát. Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, hárfával és hangos énekléssel; Trombitákkal és kürtzengéssel vígadozzatok a király, az Úr előtt! Harsogjon a tenger és minden benne való, a világ és akik lakoznak benne. A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek Az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet; megítéli a világot igazsággal és a népeket méltányossággal.

0 Tovább

Márk evangyélioma 11.fejezet.-2021.07.28.

Márk evangyélioma 11.fejezet. Krisztus bevonulása Jeruzsálembe. És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül, És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek van; és amikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide. Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldák azt. Az ott állók közül pedig némelyek mondának nékik: Mit míveltek, hogy eloldjátok a vemhet? Ők pedig felelének nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta vala. És elbocsáták őket. És oda vivék a vemhet Jézushoz, és ráveték felső ruháikat; ő pedig felüle reá. Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala. Akik pedig előtte menének, és akik követék, kiáltának, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, amely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! Jézus megátkozza a fügefát, megtisztítja a templomot, hitre, imádkozásra és bocsánatkészségre int. És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel. És másnap, mikor Bethániából kimentek vala, megéhezék. És meglátván messziről egy fügefát, amely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje. Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai. És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárúsok székeit pedig felforgatá; És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt. És meghallák az írástudók és a főpapok, és tanakodnak vala, hogy mi módon veszíthetnék el őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő tanításán. És mikor beestveledék, kiméne a városból. Reggel pedig, amikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott. És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradott. És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Jézus teljhatalmát védi. És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok és az írástudók és a vének. És mondának néki: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket: A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől? feleljetek nékem. Azok pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki? Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala. Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek