Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lukács evangyélioma 24.fejezet.-2021.08.26.

Lukács evangyélioma 24.fejezet. Krisztus feltámadása. A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök. És a követ a sírról elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. Megemlékezének azért az ő szavairól. És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ő velök, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik. Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon. Jézus megjelenik az Emmausba menő tanítványoknak. És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetének magok közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megirattak. Elközelítének pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon. És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat? És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velök valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről. Jézus megjelenik az apostoloknak. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttök, és monda nékik: Békesség néktek! Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttök evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel. Jézus mennybe menetele. Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.08.26.

Zsoltárok könyve 126. fejezet. Sion foglyainak szabadulása. Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! Akik könyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve.

0 Tovább

Lukács evangyélioma 23.fejezet.-2021.08.25.

Lukács evangyélioma 23.fejezet. Krisztus szenvedése és megcsúfoltatása Pilátus és Héródes előtt. És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja. Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben. De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig. Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajjon galileai ember-é ő? És mikor megtudta, hogy ő a Héródes hatósága alá tartozik, Héródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala azokban a napokban. Héródes pedig Jézust látván igen megörüle: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki. Ott állanak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel vádolván őt. Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Héródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással. Jézus elítéltetése. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást! Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe. Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust; De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom! Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, amit kérnek vala. És elbocsátá nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, akit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak. Jézus a fájdalomútján. Mikor azért elvivék őt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után. Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, akik gyászolák és siraták őt. Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon. Mert ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és amely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak! Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán? Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek. Jézus megfeszíttetése és halála. Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájok sorsot. És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak ama Királya, szabadítsd meg magadat! Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama Királya. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is! Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett. És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig. És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada. És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala. Látván pedig a százados, ami történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala. És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére. Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, akik Galileából követék őt, távol állának, nézvén ezeket. Jézus temetése. És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, jó és igaz férfiú, Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, Arimathiából, a zsidók városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus testét. És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. Az őt követő asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az ő teste. Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és keneteket. És szombaton nyugovának a parancsolat szerint.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.08.25.

Zsoltárok könyve 125. fejezet. A reménység meg nem szégyenít. Grádicsok éneke. Akik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sion hegye, amely meg nem inog, örökké megáll. Jeruzsálemet hegyek veszik körül, az Úr pedig körülveszi az ő népét mostantól fogva mindörökké. Mert nem pihen meg a gonoszság pálczája az igazak részén, hogy rosszra ne nyújtsák ki kezeiket az igazak. Tégy jól, Uram, a jókkal, és a szívök szerint igazakkal! A görbe utakra tévedezőket pedig ragadtassa el az Úr, együtt a gonosztevőkkel; békesség legyen Izráelen!

0 Tovább

Lukács evangyélioma 22.fejezet.-2021.08.24.

Lukács evangyélioma 22.fejezet. Júdás Krisztust elárulja. Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik. És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; mert féltek a néptől. Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala; És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel, mimódon adja őt nékik kezökbe. És azok örülének, és megszerződének, hogy pénzt adnak néki; Ő pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy őt nékik kezökbe adja zenebona nélkül. Húsvéti bárány és úrvacsorája. Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak; És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a húsvéti bárányt, hogy megegyük. Ők pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük? És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy. És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt? És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el. Elmenvén pedig, úgy találák, amint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt. És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe. És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melőtt én szenvednék: Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik. De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, aki által elárultatik! És ők kezdék egymás között kérdezni, vajjon ki lehet az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni? A tanítványok nagyravágyása. Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak. De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-é, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál. Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét. Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem. Monda azért nékik: De most, akinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és akinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát. Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert amik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek. Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég. Jézus szenvedése az Olajfák hegyén. És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is. És mikor ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt, És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. Elfogatás. És mikor még beszéle, ímé sokaság jöve, melynek az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja. Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát? Látván pedig azok, akik ő körülötte valának, ami következik, mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel? És közülök valaki megvágá a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt. Monda pedig Jézus azoknak, akik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, úgy jöttetek szablyákkal és fustélyokkal? Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma. Péter megtagadja Jézust. Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és ők együtt leültek, Péter is leüle ő velök. És meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy egy óra mulva más valaki erősíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És kimenvén Péter, keservesen síra. Jézus szenvedése Kajafás előtt. És azok a férfiak, akik fogva tarták Jézust, csúfolják vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arczul csapdosák őt, és kérdezék őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged vere? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt. És amint nappal lett, egybegyűle a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék őt az ő gyülekezetükbe, Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha mondom néktek, nem hiszitek: De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. Mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek