Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mai ige(biblia)-2020.05.03.

Mózes IV. könyve 7.fejezet. A törzsfők ajándékai a szent sátor felszentelésekor. És lőn, hogy amely napon elvégezé Mózes a sátor felállítását, és felkené azt, és megszentelé azt, minden edényével egybe, és az oltárt és annak minden edényét; és felkené és megszentelé azokat: Akkor előjövének az Izráel fejedelmei, az ő atyjok házának fejei; ezek a törzsek fejedelmei, és ezek a megszámláltattak felügyelői: És vivék az ő áldozatukat az Úr elé: hat borított szekeret, és tizenkét ökröt; egy-egy szekeret két-két fejedelemért, és mindenikért egy-egy ökröt; és odavivék azokat a sátor elébe. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Vedd el ő tőlök, és legyenek azok felhasználva a gyülekezet sátorának szolgálatában; és add azokat a lévitáknak, mindeniknek az ő szolgálata szerint. Elvevé azért Mózes a szekereket és ökröket, és adá azokat a lévitáknak. Két szekeret és négy ökröt ada a Gerson fiainak, az ő szolgálatuk szerint. Négy szekeret pedig és nyolcz ökröt ada a Mérári fiainak, az ő szolgálatuk szerint, Ithamárnak, Áron pap fiának keze alá. A Kéhát fiainak pedig semmit nem ada; mert a szentség szolgálata illette vala őket, amelyet vállon hordoznak vala. Vivének pedig a fejedelmek az oltár felszentelésére valókat azon napon, amelyen az felkenetett, és vivék a fejedelmek az ő áldozatukat az oltár elébe. És monda az Úr Mózesnek: Egyik napon egyik fejedelem, másik napon másik fejedelem vigye az ő áldozatát az oltár felszentelésére. És vivé első napon az ő áldozatát Naasson, az Amminádáb fia, Júda nemzetségéből. Vala pedig az ő áldozata, egy ezüst tál, száz és harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, és mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt kecskebak, öt bárány, esztendősök. Ez Naassonnak, Amminádáb fiának áldozata. Másodnapon vivé Néthanéel, Suárnak fia, Izsakhár nemzetségének fejedelme. Vive az ő áldozatául egy ezüst tálat, száz és harmincz siklus súlyút, egy ezüst medenczét, hetven siklus súlyút, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csészét, tíz siklus súlyút, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulkot, egy kost, egy esztendős bárányt egészen égőáldozatul. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökröt, öt kost, öt bakot, öt bárányt, esztendősöket. Ez Néthanéelnek a Suár fiának áldozata. Harmadik napon a Zebulon fiainak fejedelme: Eliáb, Hélon fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul. Egy kecskebak, bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Eliábnak, Hélon fiának áldozata. Negyedik napon a Rúben fiainak fejedelme: Elisúr, Sedeúrnak fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Elisúrnak, Sedeúr fiának áldozata. Ötödnapon a Simeon fiainak fejedelme: Selúmiel, Surisaddai fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul. Egy kecskebak, bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Selúmielnek, Surisaddai fiának áldozata. Hatodnapon a Gád fiainak fejedelme: Éliásáf, a Dehuél fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Eliásáfnak, Dehuél fiának áldozata. Hetednapon az Efraim fiainak fejedelme: Elisáma, az Ammihúd fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Elisámának, Ammihúd fiának áldozata. Nyolczadnapon a Manasse fiainak fejedelme: Gamliél, Pédasúr fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Gámliélnek, a Pédasúr fiának áldozata. Kilenczednapon a Benjámin fiainak fejedelme: Abidán, a Gideóni fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Abidánnak, Gideóni fiának áldozata. Tizedik napon a Dán fiainak fejedelme: Ahiézer, az Ammisaddai fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Ahiézernek, az Ammisaddai fiának áldozata. Tizenegyedik napon az Áser fiainak fejedelme: Págiel, Okrán fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Págielnek, Okrán fiának áldozata. Tizenkettedik napon a Nafthali fiainak fejedelme: Ahira, Enán fia. Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul. Egy arany csésze, tíz siklus súlyú, füstölő szerekkel telve. Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Ahirának, az Enán fiának áldozata. Ez volt az áldozat az oltár felszentelésére, a napon, amelyen felkenetett, az Izráelnek fejedelmeitől. Tizenkét ezüst tál, tizenkét ezüst medencze, tizenkét arany csésze. Száz és harmincz siklus súlyú vala egy ezüst tál, egy ezüst medencze pedig hetven siklus súlyú; az edények minden ezüstje: kétezer négyszáz siklus, a szent siklus szerint; Tizenkét arany csésze, füstölő szerekkel, tíz-tíz siklus súlyú vala egy-egy csésze, a szent siklus szerint: A csészéknek minden aranya: száz húsz siklus. Az egészen égőáldozatra való minden barom: tizenkét tulok, tizenkét kos, esztendős bárány tizenkettő, a hozzájok való ételáldozatokkal, és tizenkét kecskebak bűnért való áldozatul. A hálaadó áldozatra való minden barom pedig: huszonnégy tulok, hatvan kos, hatvan bak, esztendős bárány hatvan. Ez volt az oltár felszentelésére való áldozat, minekutána felkenetett volt. Mikor pedig bemegy vala Mózes a gyülekezet sátorába, hogy szóljon ő vele, hallja vala annak szavát, aki szól vala vele a fedél felől, amely van a bizonyság ládáján, a két Kérub közűl; és szól vala vele.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.05.02.

Mózes IV. könyve 6.fejezet. Nazireusok törvénye. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát: Bortól és részegítő italtól szakassza el magát; boreczetet és részegítő italból való eczetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált italt se igyék, se új, se asszú szőlőt ne egyék. Az ő nazireusságának egész idején át semmit a félét ne igyék, ami a szőlőtőről kerül, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig. Az ő nazireusi fogadásának egész idején, beretva az ő fejét ne járja; míg be nem teljesednek a napok, amelyekre az Úrnak szentelte magát, szent legyen, hagyja növekedni az ő fejének hajfürteit. Az egész időn át, amelyre az Úrnak szentelte magát, megholtnak testéhez be ne menjen. Se atyjának, se anyjának, se fiú- se leánytestvéreinek holttestével meg ne fertőztesse magát, mikor meghalnak, mert az ő Istenének nazireussága van az ő fején. Az ő nazireusságának egész idejében szent legyen az Úrnak. Ha pedig meghal valaki ő nála hirtelenséggel, és megfertőzteti az ő nazireus fejét: nyírja meg a fejét az ő tisztulásának napján, a hetedik napon nyírja meg azt. A nyolczadik napon pedig vigyen két gerliczét vagy két galambfiat a papnak a gyülekezet sátorának nyílásához. És készítse el a pap egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul, és szerezzen néki engesztelést, amiért vétkezett a holttest miatt; és szentelje meg annak fejét azon napon. És az ő nazireusságának napjait szentelje újra az Úrnak, és vigyen az ő vétkéért való áldozatul egy esztendős bárányt; az elébbi napok pedig essenek el, mert megfertőztette az ő nazireusságát. Ez pedig a nazireus törvénye: A mely napon betelik az ő nazireusságának ideje, vigyék őt a gyülekezet sátorának nyílásához. Ő pedig vigye fel az ő áldozatját az Úrnak: egy esztendős, ép hím bárányt egészen égőáldozatul, és egy esztendős, ép nőstény bárányt bűnért való áldozatul, és egy ép kost hálaáldozatul. Továbbá egy kosár kovásztalan kenyeret, olajjal elegyített lánglisztből való lepényeket, és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, a hozzájok való étel- és italáldozatokkal. És vigye azokat a pap az Úr elé, és készítse el annak bűnéért való áldozatát és egészen égőáldozatát. A kost is készítse el hálaadó áldozatul az Úrnak, a kosárban lévő kovásztalan kenyerekkel egybe, és készítse el a pap az ahhoz való étel- és italáldozatot is. A nazireus pedig nyírja meg az ő nazireus fejét a gyülekezet sátorának nyílásánál, és vegye az ő nazireus fejének haját, és tegye azt a tűzre, amely van a hálaadó áldozat alatt. Vegye azután a pap a kosnak megfőtt lapoczkáját, és egy kovásztalan lepényt a kosárból, és egy kovásztalan pogácsát, és tegye a nazireus tenyerére, minekutána megnyirta az ő nazireus fejét. És lóbálja meg a pap azokat áldozatul az Úr előtt; a papnak szenteltetett ez, a meglóbált szegyen és a felemelt lapoczkán felül. Azután igyék bort a nazireus. Ez a nazireus törvénye, aki fogadást tett, és az ő áldozata az ő nazireusságáért az Úrnak, azonkivül, amihez módja van. Az ő fogadása szerint, amelyet fogadott, a képen cselekedjék, az ő nazireusságának törvénye szerint. Ároni áldás És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Áronnak és az ő fiainak, mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait, mondván nékik: Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked. Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam őket.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.05.01.

Mózes IV. könyve 5.fejezet. A tisztátalanok elkülönítése. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy űzzenek ki a táborból minden poklost, és minden magfolyóst, és mindenkit, aki holttest miatt lett tisztátalanná. Űzzétek azt ki akár férfi, akár asszony; a táboron kivül űzzétek őket, hogy tisztátalanná ne tegyék az ő táborukat, mivelhogy én közöttök lakozom. És úgy cselekedének Izráel fiai, és kiűzék azokat a táboron kivül; amiképen meghagyta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedtek Izráel fiai. Vétekért való áldozat eltulajdonítás miatt Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak: Ha akár férfi, akár asszony, akármi emberi bűnt követ el, amely által hűtelenné válik az Úrhoz; az a lélek vétkessé lesz. Vallja meg azért az ő bűnét, a melyet elkövetett, és fizesse meg a kárt, amit okozott, teljes értékében, azután toldja ahhoz annak ötödrészét, és adja annak, akinek kárt tett. Ha pedig nincs az embernek atyjafia, akinek megfizetné a kárt: a megtérített kár az Úré legyen a pap számára, az engesztelésre való koson kivül, a melylyel engesztelés tétetik érte. Izráel fiainak minden szent dolgaiból minden felmutatott áldozat azé a papé legyen, akihez viszik azt. És kinek-kinek az ő szenteltje a magáé legyen; amit pedig kiki a papnak ád, azé legyen. Hűtlenségi gyanú tisztázása Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ha elhajol valakinek a felesége, és hűtelenné válik iránta; És hál valaki ő vele közösülve, és az ő férje előtt titok marad, és elrejtetik, hogy ő megfertőztetett; bizonyság pedig nincs ellene, sem a bűnön nem kapták; De felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, mivelhogy az megfertőztetett; vagy felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, jóllehet az meg nem fertőztetett. Akkor vigye a férfiú az ő feleségét a paphoz; és vigye el azzal együtt az érette való áldozatot; egy efa árpalisztnek tizedrészét; de ne öntsön arra olajt, és ne tegyen arra temjént, mert féltékenységi ételáldozat ez, emlékeztető ételáldozat ez, amely hamisságra emlékeztet. A pap pedig léptesse elő az asszonyt, és állassa őt az Úr elé. És vegyen a pap szent vizet cserépedénybe; a hajlék pádimentomán levő porból is vegyen a pap, és tegye azt a vízbe. És állassa a pap az asszonyt az Úr elé és fejét meztelenítse meg az asszonynak, és tegye annak kezére az emlékeztető ételáldozatot, féltékenységi ételáldozat az; és a papnak kezében legyen átokhozó keserű víz. És eskesse meg őt a pap, és ezt mondja az asszonynak: Ha nem hált veled senki, és ha el nem hajoltál tisztátalanságra a te férjed mellett, ne ártson néked ez az átokhozó, keserű víz. Ha pedig elhajoltál a te férjed mellől, és megfertőztetted magadat, és valaki közösült veled a te férjeden kívül, Miután megeskette a pap az asszonyt az átoknak esküjével, ezt mondja az asszonynak: Tegyen tégedet az Úr átokká, és eskü-példává a te néped között, megszárasztván az Úr a te tomporodat, és a te méhedet dagadtá tévén. És menjen be az átokhozó víz a te belső részeidbe, hogy megdagadjon a te méhed, és megszáradjon a te tomporod. Az asszony pedig mondja: Ámen! Ámen! És írja fel a pap ez átkokat levélre, azután törölje le a keserű vízzel. És itassa meg az asszonynyal az átokhozó keserű vizet, hogy bemenjen ő belé az átokhozó víz az ő keserűségére. Azután vegye el a pap az asszony kezéből a féltékenységi ételáldozatot, és lóbálja meg azt az ételáldozatot az Úr előtt, és áldozzék azzal az oltáron. És vegyen egy marokkal a pap az ételáldozatból emlékeztetőűl, és füstölögtesse el az oltáron, és azután itassa meg az asszonynyal a vizet. És ha megitatta vele a vizet, akkor lészen, hogy, ha megfertőztette magát, és hűtelenné lett az ő férjéhez, bemegy az az átokhozó víz ő belé az ő keserűségére, és megdagad az ő méhe, és megszárad az ő tompora, és az az asszony átokká lesz az ő népe között. Ha pedig nem fertőztette meg magát az asszony, hanem tiszta: akkor ártatlan, és termékeny lészen. Ez a féltékenységi törvény, mikor elhajol az asszony az ő férje mellől, és megfertőzteti magát; Vagy mikor valaki, akiben felgerjed a féltékenység lelke annyira, hogy féltékenykedik a feleségére; az ő feleségét állatja az Úr elé. És cselekedjék vele a pap mind e törvény szerint. És ártatlan lesz a férfi a bűntől, az asszony pedig viseli az ő bűnének terhét.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.04.30.

Mózes IV. könyve 4.fejezet. Utasítások a léviták számára. És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Vedd számba a Kéhát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként, az ő atyjoknak háznépe szerint. Harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősökig mindenkit, a ki szolgálatra való, hogy munkálkodjék a gyülekezet sátorában. Ez a tisztök Kéhát fiainak a gyülekezet sátorában: a legszentségesebbekről való gondviselés. Áron és az ő fiai pedig, mikor indulni akar a tábor, menjenek be, és vegyék le a takaró függönyt, és takarják be azzal a bizonyság ládáját. És tegyenek arra borzbőrből csinált takarót, és borítsák azt be egészen kékszínű ruhával felülről, és dugják belé a rúdjait is. A szent kenyerek asztalát is borítsák be kékszínű ruhával, azon felül tegyék rá a tálakat, a csészéket, a kelyheket, és az italáldozathoz való kancsókat, és ama szüntelen való kenyér is rajta legyen. Azután borítsanak azokra karmazsinszínű ruhát, és takarják be azt borzbőrből való takaróval, és dugják belé a rúdjait is. Vegyenek azután kékszínű ruhát, és takarják be a világításra való gyertyatartót és annak mécseit, hamvvevőit, hamutartóit és minden olajos edényét, amelyekkel szolgálnak körülte. És tegyék azt és minden edényét borzbőrből csinált takaróba, és tegyék saroglyára. Az arany oltárt is borítsák be kékszínű ruhával, és takarják be borzbőrből csinált takaróval, és dugják belé a rúdjait is. Vegyék elő azután a szolgálatnak minden eszközét, amelyekkel szolgálni fognak a szenthelyen, és tegyék kékszínű ruhába, és takarják be azokat borzbőrből csinált takaróval, és tegyék a saroglyára. Azután takarítsák el a hamvat az oltárról, és borítsanak arra bíborpiros színű ruhát. És tegyék rá arra minden ő eszközét, amelyekkel szolgálnak azon: a szenes serpenyőket, a villákat, a lapátokat és a medenczéket, az oltárnak minden eszközét; és borítsanak arra borzbőrből csinált takarót, és dugják belé a rúdjait is. Ha pedig elvégezi Áron és az ő fiai a szenthelynek és a szenthely minden edényének betakarását, mikor el akar indulni a tábor: akkor jöjjenek el Kéhát fiai, hogy elvigyék azokat; de ne illessék a szenthelynek semmi edényét, hogy meg ne haljanak. Ezek Kéhát fiainak terhei a gyülekezet sátorában. Eleázárnak pedig, az Áron pap fiának tiszte: a világító olajra, a füstölő szerekre, a szüntelen való ételáldozatra és a kenetnek olajára; az egész hajlékra és mindenre, ami abban van, mind a szenthelyre, mind annak edényeire való gondviselés. Szóla azután az Úr Mózesnek és Áronnak mondván: A Kéhátiták nemzetségének törzsét ne engedjétek kiirtani a léviták közül; Hanem ezt míveljétek ő velök, hogy éljenek és meg ne haljanak, mikor járulnak a szentségek szentségéhez: Áron és az ő fiai jöjjenek el, és rendeljék el őket, kit-kit az ő szolgálatára és az ő terhére. Egy pillanatra se menjenek be, hogy meglássák a szenthelyet, hogy meg ne haljanak. Szóla ezután az Úr Mózesnek, mondván: Vedd számba a Gerson fiait is az ő atyjoknak háznépe szerint, az ő nemzetségök szerint. A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig számláld meg őket; mindenkit, aki szolgálatot teljesíteni való, hogy szolgáljon a gyülekezet sátorában. Ez legyen munkájok a Gersoniták nemzetségeinek a szolgálatban és a teherhordozásban: Hordozzák a hajlék kárpitjait és a gyülekezet sátorát, annak takaróját és a borzbőrből csinált takarót, amely rajta van felül, és a gyülekezet sátora nyilásának leplét. És a pitvar szőnyegeit, és a pitvar kapunyílásának leplét, amelyek a hajlékon és az oltáron köröskörül vannak, azoknak köteleit, és az ő szolgálatjokhoz való minden edényt; és mindazt, ami tenni való azokkal, ők teljesítsék. Áronnak és az ő fiainak beszéde szerint legyen a Gersoniták fiainak minden szolgálatjok, minden terhökre és minden szolgálatjokra nézve; minden terhöket pedig az ő őrizetökre bízzátok. Ez a Gersoniták fiai nemzetségének szolgálata a gyülekezet sátorában; az ő szolgálatuk pedig legyen az Áron pap fiának, Ithamárnak keze alatt. A Mérári fiait is az ő nemzetségeik szerint, az ő atyjoknak háznépei szerint számláld meg. A harmincz esztendőstől és annál feljebb az ötven esztendősig számláld meg őket; mindenkit, aki szolgálatra való, hogy szolgálatot végezzen a gyülekezet sátorában. Ezek pedig, amikre ügyelniök kell a továbbvitelnél és a gyülekezet sátorában való minden szolgálatuknál: a hajlék deszkái, annak reteszrúdjai, oszlopai és talpai. A pitvarnak is köröskörül való oszlopai és azok talpai, szegei és kötelei, azoknak minden szerszámai, és minden szolgálatjokhoz való. Név szerint is megszámláljátok az edényeket, amikre a továbbvitelnél ügyelniök kell. Ez legyen szolgálatuk a Mérári fiai nemzetségeinek, a melylyel szolgáljanak a gyülekezet sátorában, Ithamárnak, az Áron pap fiának vezetése alatt. A léviták megszámlálása És megszámlálá Mózes és Áron és a gyülekezet fejedelmei a Kéhátiták fiait, az ő nemzetségök szerint és az ő atyjoknak háznépe szerint, A harmincz esztendőstől és annál feljebb, az ötven esztendősig mindenkit, aki szolgálatra való, hogy szolgáljon a gyülekezet sátorában. Vala pedig azoknak száma az ő nemzetségeik szerint: kétezer hétszáz és ötven. Ezek a Kéhátiták nemzetségeinek megszámláltjai, mindazok, akik szolgálnak vala a gyülekezet sátorában, akiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak parancsolatja szerint, a Mózes keze által. A Gerson fiainak száma az ő nemzetségeik szerint, és az ő atyáiknak háznépe szerint. A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig mindazok, akik szolgálatra valók, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorában. Azoknak száma az ő nemzetségök szerint, az ő atyjoknak háznépe szerint: kétezer hatszáz és harmincz. Ezek a Gerson fiai nemzetségeinek megszámláltjai, akik mindnyájan szolgálnak a gyülekezet sátorában, akiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak beszéde szerint. A Mérári fiai nemzetségeinek száma az ő nemzetségei szerint, az ő atyjoknak háznépe szerint; A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig mindazok, akik szolgálatra valók, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorában; Ezeknek száma az ő nemzetségeik szerint: háromezer és kétszáz. Ezek a Mérári fiai nemzetségeinek megszámláltjai, akiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak beszéde szerint, a Mózes keze által. Mindnyájan a megszámláltatott léviták, a kiket megszámlált Mózes és Áron, és Izráel fejedelmei az ő nemzetségeik és atyjoknak háznépe szerint; A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig, akik csak alkalmatosak a szolgálatra, a szolgálatnak gyakorlására, és a továbbvitelnél való szolgálatra a gyülekezetnek sátorában; Ezeknek száma lőn nyolczezer ötszáz és nyolczvan. Az Úrnak beszéde szerint számlálták meg őket a Mózes keze által kit-kit az ő szolgálata szerint, és az ő vinni való terhe szerint. Ez az a számlálás, a melyet az Úr parancsolt vala Mózesnek.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.04.29.

Mózes IV. könyve 3.fejezet. Áron családja. Ezek pedig Áronnak és Mózesnek szülöttei azon a napon, a melyen szólott az Úr Mózesnek a Sinai hegyen; Ezek az Áron fiainak nevei: Az elsőszülött Nádáb, azután Abihú, Eleázár és Ithamár. Ezek Áron fiainak, a felkenetett papoknak nevei, akiket papi szolgálatra avattak fel. De Nádáb és Abihú meghala az Úr előtt, mikor idegen tűzzel áldozának az Úr előtt a Sinai pusztájában, fiaik pedig nem valának nékik. Eleázár és Ithamár viselék azért a papságot, Áronnak, az ő atyjoknak színe előtt. A léviták tiszte Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván: Hozd elő Lévi törzsét, és állassad Áron pap elé, hogy szolgáljanak néki. És ügyeljenek az ő ügyére, és az egész gyülekezet ügyére a gyülekezet sátora előtt, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot. Ügyeljenek pedig a gyülekezet sátorának minden eszközére is, és Izráel fiainak ügyeire is, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot. És adjad a lévitákat Áronnak és az ő fiainak; mert valóban néki adattak Izráel fiaitól. Áront pedig és az ő fiait rendeld föléjök, hogy őrizzék az ő papságukat; és ha idegen járulna oda, haljon meg. Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván: Ímé én kiválasztottam a lévitákat Izráel fiai közül, minden elsőszülött helyett, a mely az ő anyjának méhét megnyitja Izráel fiai között: azért legyenek a léviták enyéim. Mert enyém minden elsőszülött; amikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr. A lévita családok Szóla azután az Úr Mózesnek a Sinai pusztájában, mondván: Számláld meg Lévi fiait az ő atyáiknak háznépe szerint, az ő nemzetségeik szerint; egy hónapostól fogva, és azon felül minden fineműt számlálj meg. Megszámlálá azért Mózes őket az Úr szava szerint, a miképen meghagyatott vala néki. És ezek voltak a Lévi fiai az ő neveik szerint: Gerson, Kéhát és Mérári. Ezek pedig a Gerson fiainak nevei az ő nemzetségök szerint: Libni és Simhi. Továbbá a Kéhát fiai az ő nemzetségök szerint: Amrám és Iczhár, Hebron és Uzziél. A Mérári fiai pedig az ő nemzetségök szerint: Makhli és Músi. Ezek a Lévi nemzetségei, az ő atyáiknak háznépe szerint. Gersontól valók a Libni nemzetsége és a Simhi nemzetsége; ezek a Gersoniták nemzetségei. Az ő megszámláltjaik, az egy hónapostól fogva és feljebb minden fineműnek száma szerint, az ő megszámláltjaik: hétezer és ötszáz. A Gersoniták nemzetségei a hajlék megett járjanak tábort nyugot felől. És a Gersoniták atyái háznépének fejedelme legyen Eliásáf, a Láél fia. A Gerson fiainak tiszte pedig: ügyelni a gyülekezet sátorában, a hajlékra, a sátorra, annak takarójára, és a gyülekezet sátora nyílásának leplére. Továbbá a pitvarnak szőnyegeire, és a pitvar nyílásának leplére, amely van a hajlékon és az oltáron köröskörül, és annak köteleire, és minden azzal járó szolgálatra. Kéháttól való pedig az Amrám nemzetsége, az Iczhár nemzetsége, a Hebron nemzetsége és az Uzziél nemzetsége: Ezek Kéhátnak nemzetségei. Minden fineműnek száma szerint, egy hónapostól fogva és feljebb, nyolczezeren és hatszázan valának a szenthelynek őrizői. A Kéhát fiainak nemzetségei a hajlék oldala mellett dél felől járjanak tábort. És a Kéhátiták nemzetségének, az ő atyái háznépének fejedelme legyen Elisáfán, Uzziélnek fia. Az ő tisztök pedig, ügyelni a ládára, az asztalra, a gyertyatartóra, az oltárokra és a szenthelynek edényeire, amelyekkel szolgálnak, és a takaróra, és minden azzal járó szolgálatra. Továbbá a léviták fejedelmeinek fejedelme legyen Eleázár, Áron pap fia: a szenthelyre ügyelőknek előljárója. Méráritól való a Makhli és Músi nemzetségei; ezek a Mérári nemzetségei. Az ő megszámláltjaik pedig minden fineműnek száma szerint, egy hónapostól fogva és feljebb: hatezer és kétszáz. És a Mérári nemzetségének, az ő atyái háznépének fejedelme legyen Suriel, az Abihail fia; a hajléknak észak felől való oldala mellett járjanak tábort. A Mérári fiainak pedig tisztök legyen felügyelni: a hajlék deszkáira, annak reteszrúdaira, oszlopaira és annak talpaira, minden edényeire és minden azzal járó szolgálatra; Továbbá a pitvar körül való oszlopokra és azoknak talpaira, szegeire és köteleire. A hajlék előtt keletre, a gyülekezet sátora előtt naptámadat felől, Mózes, Áron és az ő fiai járjanak tábort, akik felügyelnek a szenthely szolgálatára, és Izráel fiainak ügyeire; ha pedig idegen járulna oda, haljon meg. A léviták minden megszámláltja, akiket Mózes és Áron az Úr rendeletére nemzetségenként számláltak vala meg, minden finemű, az egy hónapostól fogva és feljebb: huszonkét ezer. Az elsőszülöttek kiváltása És monda az Úr Mózesnek: Számláld meg Izráel fiainak minden finemű elsőszülöttét, egy hónapostól fogva és feljebb, és pedig névszerint számláld meg őket. És válaszd a lévitákat nékem (én vagyok az Úr) az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait, Izráel fiai barmainak minden első fajzása helyett. Megszámlálá azért Mózes, a mint parancsolta vala néki az Úr, Izráel fiainak minden elsőszülöttét. És lőn minden finemű elsőszülött a nevek száma szerint, egy hónapostól fogva és feljebb, az ő megszámláltjaik: huszonkét ezer kétszáz és hetvenhárom. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Válaszd a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett, és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr. Ami pedig a kétszáz és hetvenháromnak megváltását illeti, akik felül vannak a lévitákon Izráel fiainak elsőszülöttei közül: Végy öt-öt siklust fejenként; a szent siklus szerint vedd azt, (húsz géra egy siklus). És add azt a pénzt Áronnak és az ő fiainak, váltságul a köztök lévő számfelettiekért. Bevevé azért Mózes a váltságpénzt azoktól, akik felül voltak a lévitáktól megváltottakon. Izráel fiainak elsőszülöttitől vevé be e pénzt: ezer háromszáz és hatvanöt siklust, a szent siklus szerint. És adá Mózes a megváltottaknak pénzét Áronnak és az ő fiainak, az Úr rendelete szerint, amiképen parancsolta az Úr Mózesnek.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek