Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pál levele a Kolossébeliekhez 4.fejezet.-2020.12.09.

Pál levele a Kolossébeliekhez 4.fejezet. Intés imádkozásra, az apostolért is, és szóban és tettben való keresztyén bölcsességre. Ti urak, ami igazságos és méltányos, a ti szolgáitoknak megadjátok, tudván, hogy néktek is van Uratok mennyekben. Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással; Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok; Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell. Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván. A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek. Minden én dolgaimat megismerteti veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és hív szolga és szolgatárs az Úrban; Akit épen a végett küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat és megvígasztalja a ti szíveteket, Onézimussal együtt, a hű és szeretett atyafival, ki ti közületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők veletek. Üdvözlések és befejezés. Köszönt titeket Aristárkhus, az én fogolytársam, és Márk, a Barnabás unokatestvére, (ki felől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen), És Jézus, kit Justusnak is hívnak, kik a zsidók közül valók: csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, akik nékem vígasztalásomra voltak. Köszönt titeket Epafrás, ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában. Mert bizonyságot teszek ő felőle, hogy sokat fárad érettetek és azokért, kik Laodiczeában és Jerápolisban vannak. Köszönt titeket Lukács, ama szeretett orvos, és Démás. Köszöntsétek az atyafiakat, kik Laodiczeában vannak, és Nimfást és a gyülekezetet, mely az ő házánál van. És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiczeaiak gyülekezetében is felolvastassék, és hogy a Laodiczeából átveendő levelet ti is felolvassátok. És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed! A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval, van írva. Emlékezzetek meg az én bilincseimről! A kegyelem veletek. Ámen.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.12.09.

Krónika I. könyve 6.fejezet. Lévi utódai. Lévi fiai: Gerson, Kéhát és Mérári. Kéhát fiai pedig: Amrám, Ishár, Hebron és Uzziel. Amrám gyermekei: Áron, Mózes és Miriám; Áron fiai pedig: Nádáb, Abihu, Eleázár és Ithamár. Eleázár nemzé Fineást, Fineás nemzé Abisuát; Abisua pedig nemzé Bukkit, Bukki nemzé Uzzit; Uzzi nemzé Zeráhiát, Zeráhia nemzé Mérajótot; Mérajót nemzé Amáriát, Amária nemzé Ahitúbot; Ahitúb nemzé Sádókot; Sádók nemzé Ahimáhást; Ahimáhás nemzé Azáriát, Azária nemzé Jóhanánt; Jóhanán nemzé Azáriát, ez volt a pap abban a házban, amelyet Salamon Jeruzsálemben épített vala. Azária nemzé Amáriát; Amária nemzé Ahitúbot; Ahitúb nemzé Sádókot, Sádók nemzé Sallumot; Sallum nemzé Hilkiát; Hilkia nemzé Azáriát; Azária nemzé Séráját, Sérája nemzé Jéhozadákot; Jéhozadák pedig fogságba méne, mikor az Úr Júdát és Jeruzsálemet fogságba viteté Nabukodonozor által. Lévi és Áron fiainak nevei és lakhelye. Lévi fiai: Gerson, Kéhát és Mérári. Ezek a Gerson fiainak nevei: Libni és Simhi. Kéhát fiai: Amrám, Jiczhár, Khebron és Huzziel. Mérári fiai: Makhli és Musi. Ezek a Lévi háznépei az ő nemzetségeik szerint. Gersonnak fiai: Ligni az ő fia, Jáhát ennek fia, Zima ennek fia. Jóah ennek fia, Iddó ennek fia, Zérah ennek fia és Jéathérai ennek fia. Kéhát fiai: Amminádáb az ő fia, Kórákh ennek fia és Asszir ennek fia; Elkána ennek fia, Ebiásáf ennek fia és Asszir ennek fia. Tákhát ennek fia, Uriel ennek fia, Uzzia ennek fia és Saul ennek fia. Elkána fiai: Amásai és Ahimót, Elkána. Elkána fia: Sófai az ő fia és Náhát ennek fia. Eliáb ennek fia, Jérohám ennek fia, Elkána ennek fia. Sámuel fiai pedig: az elsőszülött Vásni, a második Abija. Mérári fiai: Mahli, Libni ennek fia; Simhi ennek fia és Uzza ennek fia. Simea ennek fia, Haggija ennek fia és Asája ennek fia. Ezek azok, akiket Dávid állított be az Úr házában az énekléshez, mikor az Isten ládája elhelyeztetett. És amíg Salamon felépíté az Úr házát Jeruzsálemben, addig a gyülekezet sátora előtt szolgáltak énekléssel és állottak szolgálatban, kiki az ő rendje szerint. Ezek pedig akik szolgáltak, és az ő fiaik: a Kéhátiták fiai közül Hémán főéneklő, Jóel fia, ki Sámuel fia. Ki Elkána fia, ki Jérohám fia, ki Eliél fia, ki Thóa fia. Ki Czúf fia, ki Elkána fia, ki Mahát fia, ki Amásai fia. Ki Elkána fia, ki Jóél fia, ki Azárja fia, ki Séfánia fia. Ki Tákhát fia, ki Asszir fia, ki Ebiásáf fia, ki Kórákh fia. Ki Jiczhár fia, ki Kéhát fia, ki Lévi fia, ki Izráel fia. És ennek testvére, Asáf, aki jobbkeze felől áll vala; Asáf, a Berekiás fia, ki Simea fia vala. Ki Mikáel fia, ki Bahásia fia, ki Melkija fia. Ki Ethni fia, ki Zérah fia, ki Adája fia. Ki Etán fia, ki Zimma fia, ki Simhi fia. Ki Jáhát fia, ki Gerson fia, ki Lévi fia. Továbbá a Mérári fiai, akik azokkal atyafiak valának, balkéz felől állnak vala; Etán, Kisi fia, ki Abdi fia, ki Malluk fia. Ki Kasábja fia, ki Amásia fia, ki Hilkia fia. Ki Amsi fia, ki Báni fia, ki Sémer fia. Ki Makhli fia, ki Musi fia, ki Mérári fia, ki Lévi fia. És testvéreik, a Léviták rendeltetnek vala az Isten háza hajlékának egyéb szolgálatjára. Áron pedig és az ő fiai az egészen megégetendő áldozatnak oltára mellé, és a füstölő oltár mellé, a szentek-szentjének szolgálatja mellé, és az Izráel megszentelésére rendeltetének mind aszerint, a mint Mózes, az Isten szolgája megparancsolta volt. Áron fiai pedig ezek: Eleázár, az ő fia, ennek fia Fineás, ennek fia Abisua. Ennek fia Bukki, ennek fia Uzzi, ennek fia Zerája. Ennek fia Merájót, ennek fia Amárja, ennek fia Akhitúb. Ennek fia Sádók, ennek fia Akhimás. És az Áron fiainak, a Kéhátiták nemzetségéből, ezek a lakhelyeik, letelepedésük szerint az ő vidékükön, mert ez jutott volt nékik sors által. Ők kapták Hebront, a Júda földében és a körülte való legelőket. De e város földjeit és annak faluit Kálebnek, a Jefunné fiának adák. Az Áron fiainak azért a Júda városai közül adák a menedékvárosokat, Hebront, Libnát és legelőit, Jatthirt és Esthemoát és ezeknek legelőit, És Hilent és annak legelőit, és Débirt és annak legelőit, Asánt és annak legelőit, és Béth-Semest és annak legelőit. A Benjámin nemzetségéből: Gébát és annak legelőit, Allémetet és annak legelőit, Anatót várost is és annak legelőit. Ezeknek az ő nemzetségek szerint tizenhárom városuk volt. A Kéhát többi fiainak pedig az egy nemzetségnek családjaitól, és a félnemzetségből, a Manasse nemzetségének felétől, sors által tíz várost adtak. Míg a Gerson fiainak meg az ő nemzetségök szerint az Izsakhár nemzetségéből, az Áser nemzetségéből, a Nafthali nemzetségéből és a Manasse nemzetségéből Básánban adtak tizenhárom várost. A Mérári fiainak az ő nemzetségök szerint a Rúben nemzetségéből, a Gád nemzetségéből és a Zebulon nemzetségéből sors által tizenkét várost. Adának tehát az Izráel fiai a Lévitáknak városokat, azoknak legelőivel együtt. Sors által adták a Júda nemzetségéből, a Simeon nemzetségéből és a Benjámin nemzetségéből ezeket a névszerint megnevezett városokat. Azoknak, akik a Kéhát fiainak családjaiból valók voltak, és a határukban levő városok az Efraim nemzetségéből valának: Azoknak adák a menedékvárosokat, Sikemet és annak legelőit az Efraim hegyén, Gézert és annak legelőit. És Jokmeámot és annak legelőit, Bethoront és annak legelőit. Ajalont és annak legelőit; Gáthrimmont is és annak legelőit. A Manasse nemzetségének feléből Anert és annak legelőit, Bileámot és annak legelőit, a Kéhát többi fiainak családjai részére. A Gerson fiainak pedig a Manasse félnemzetségéből Gólánt Básánban és annak legelőit, és Astarótot és annak legelőit: Az Izsakhár nemzetségéből adák Kédest és annak legelőit; Dobrátot és annak legelőit. Rámótot és annak legelőit, Anémet és annak legelőit. Az Áser nemzetségéből Másált és annak legelőit, és Abdont és annak legelőit. Hukókot és annak legelőit; Réhobot és annak legelőit. A Nafthali nemzetségéből Kédest Galileában és annak legelőit; Hammont és annak legelőit; és Kirjáthaimot és annak legelőit. A Mérári többi fiainak a Zebulon nemzetségéből Rimmont és annak legelőit, és Thábort és annak legelőit. A Jordánon túl Jérikhó ellenében a Jordánnak napkelet felől való részében a Rúben nemzetségéből Bésert a pusztában és annak legelőit; Jahását és annak legelőit. Kedemótot és annak legelőit; Mefaátot és annak legelőit. A Gád nemzetségéből Rámótot Gileádban és annak legelőit; Mahanaimot és annak legelőit. Hesbont és annak legelőit; Jaázert és annak legelőit.

0 Tovább

Pál levele a Kolossébeliekhez 3.fejezet.-2020.12.08.

Pál levele a Kolossébeliekhez 3.fejezet. Intés mennyei érzületre és keresztyén életre. Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás; Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt: Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa. Házirend. Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképen illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek. Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek. Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2020.12.08.

Krónika I. könyve 5.fejezet. Rúben utódai. Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai (mert ő volt az elsőszülött; mikor pedig megfertőztette az ő atyjának ágyasházát, az ő elsőszülöttségi joga a József fiainak adaték, aki Izráel fia vala, mindazáltal nem úgy hogy ők neveztessenek származás szerint elsőszülötteknek, Mert Júda tekintélyesebb vala az ő testvérei között, és ő belőle való volt a fejedelem, hanem az elsőszülöttségnek haszna lőn Józsefé): Ezek Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai: Khánokh, Pallu, Kheczrón és Kármi. Jóel fiai: Semája ennek fia, Góg ennek fia, Simei ennek fia. Mika ennek fia, Reája ennek fia, Baál ennek fia. Beéra ennek fia, akit fogságba vitt Tiglát-Piléser, az Assiriabeli király; ő a Rúbeniták fejedelme vala. Testvérei pedig, családjaik, nemzetségük megszámlálása szerint ezek valának: a fő Jéhiel és Zakariás, Bela, Azáz fia, ki Séma fia, ki Jóel fia vala, ki Aróerben lakott Nébóig és Baál-Meonig. Napkelet felé is lakik vala a pusztában való bemenetelig, az Eufrátes folyóvíztől fogva; mert az ő barmai Gileád földén igen elszaporodtak. Saul királynak idejében pedig támasztának hadat a Hágárénusok ellen, és elhullának azok az ő kezeik által, és lakának azoknak sátoraikban, Gileádnak napkelet felé való egész részében. Gád utódai. Harc a Hágárénusokkal. A Gád fiai pedig velök szemben a Básán földén laktak Szalkáig. Jóel vala előljárójok, Sáfám második az után; Johánai és Sáfát Básánban. És testvéreik, családjaik szerint ezek: Mikáel, Mésullám, Séba, Jórai, Jaékán, Zia és Éber, heten. Ezek az Abihail fiai, ki Húri fia, ki Jároáh fia, ki Gileád fia, ki Mikáel fia, ki Jésisai fia, ki Jahadó fia, ki Búz fia. És Ahi, a Gúni fiának, Abdielnek a fia volt a család feje. Ezek Gileádban, Básánban és az ezekhez tartozó mezővárosokban laktak, és Sáronnak minden legelőjén, határaikig. Kik mindnyájan megszámláltatának Jótámnak, a Júda királyának idejében, és Jeroboámnak, az Izráel királyának idejében. A Rúben fiai közül és a Gáditák közül és a Manasse félnemzetsége közül erős paizs- és fegyverhordozó férfiak, kézívesek és a hadakozásban jártasok, negyvennégyezerhétszázhatvanan harczra kész férfiak; Hadakozának a Hágárénusok ellen, Jétúr, Náfis és Nódáb ellen. És győzedelmesek levének azokon, és kezekbe adatának a Hágárénusok és mindazok, akik ezekkel valának; mert az Istenhez kiáltának harcz közben, és ő meghallgatá őket, mert ő benne bíztak. És elvivék az ő barmaikat, ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer embert. A seb miatt pedig sokan elhullának; mert Istentől vala az a harcz; és azok helyén lakának a fogságig. Manasse félnemzettsége. A Manasse nemzetsége felének fiai pedig azon a földön laktak, amely Básántól Baál-Hermonig, Szenirig és Hermon hegyéig terjedt, mert igen megsokasodtak vala. És ezek voltak az ő atyjok háznépének fejedelmei: Efer, Isi, Eliel, Azriel, Irméja, Hodávia és Jahdiel, igen erős férfiak, híres férfiak, akik az ő atyjok háznépe között fők voltak. Vétkezének pedig az ő atyjoknak Istene ellen; mert a föld lakóinak bálványisteneivel paráználkodának, akiket az Isten szemök elől elpusztított. Felindítá azért az Izráel Istene Pulnak, az Assiriabeli királynak szívét és Tiglát-Pilésernek, az assiriai királynak szívét, és fogva elvivé őket, a Rúbenitákat, a Gáditákat és a Manasse félnemzetségét is; és elvivé őket Haláhba és Háborba, Hárába és a Gózán folyóvizéhez mind e mai napig.

0 Tovább

Pál levele a Kolossébeliekhez 2.fejezet.-2020.12.07.

Pál levele a Kolossébeliekhez 2.fejezet. Int a Jézus Krisztushoz, az élet egyedüli forrásához való ragaszkodásra és arra, hogy senki a hamis tanítók által magát megtéveszteni ne engedje. Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van ti érettetek, és azokért, kik Laodiczeában vannak, és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint e testben; Hogy vígasztalást vegyen az ő szívök, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, Amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve. Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel. Mert jóllehet testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülvén és látván ti köztetek a jó rendet és Krisztusba vetett hiteteknek erősségét. Azért, amiképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Ő benne, Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, És ti Ő benne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak; Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban. Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. És nem ragaszkodván a Főhöz, a Kiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel. Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velök való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók.

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek