Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szuper vegán újévi leves és főzelék.-2021.12.31.

Köszöntelek benneteket! Most egy szuper vegán fehérjebomba leves és sűrűbb (főzelék) verziójának az elkészítését osztom meg veletek. Leves összetevői: 1 csésze(2,5 dl.) lencse, 1 csésze fehérbab, 1 csésze csicseriborsó, 4-5 maroknyi fagyasztott vegyeszöldség (brokkoli,karfiol,sárgarépa,zöldborsó),ízlés szerint só. Elkésztés: A lencsét,babot,csicseriborsót jól megmossuk szűrőben, beletesszük egy 3 literes fazékba, ráöntünk 2 liter forróvizet és egy éjszakára, legalább 8 órára beáztatjuk, majd az áztató vzben elkezdjük főzni. Amikor félig megfőtt adjuk hozzá a fagyasztott vegyeszöldséget és öntsünk még hozzá tisztavizet és főzzük jó puhára az egészet. Ha készen van tegyünk egy tányérba levest és adjunk hozzá tetszés szerint fűszereket. Ezzel a leves készen is van. A súrúbb, fözelék elkésztéséhez egy tányérba beleteszünk 1 evőkanál zabpelyhet, 1 evőkanál örőlt napraforgó magot, 1 teáskanál őrölt lenmagot, 1 evőkanál gluténmentes sörélesztőpelyhet, 1 teáskanál búzafű port (elhagyható), 1 evőkanál szárított búzacsírát, őrölt borst ízlés szerint, 1 mokkáskanál őrölt petrezselymet, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprikát, késhegynyi őrölt csilipaprikát, egy késhegynyi őrölt füst ízű paprikát, 1 mokkáskanál őrölt kurkumát, majd erre ráöntünk a nem túl forró (maximum 40 C fokos) kész levesből és hagyjuk állni minimum 1-2 órát, hogy a magok aktivizálódjanak, és az őrölt fűszerekből és porokból a hatóanyagok jól kiázzanak. Fontos tudni, hogy a levesen kívűl minden más nyers állapotban van 40 fokig. Ezáltal sokkal könnyebben emészthető ételt kapunk. Én előző nap este előkészítem és beteszem a hűtőszekrénybe, másnap reggel kiveszem, hagyom szobahőmérsékleten melegedni, ha nagyon szükséges, akkor mikrohullámú sütőben meg lehet melegíteni, de 1 pecenként éremes megnézni, hogy mennyire meleg, mert 40 fok felett elpusztúlnak a nyers összetevők enzimjei. Természetesen másképpen is meg lehet melegíteni, a lényeg az, hogy ne legyen forró. A torkom nem, de én hidegen szeretem másnap megenni. Persze frissen is azonnal eszek belőle. A húshoz hasonlóan a felsorolt zöldségek, magok, hüvelyesek és a búzafű is tartalmazzák az összes eszenciális aminosavat. A babnak, lencsének, csicseriborsónak, magféléknek a hússal nagyjából megeggyezó vagy azt legtöbb esetben meg is haladó a fehérjetartalma. Természetesen a levest a kényelmesebbek elkészthetik konzervekből is. De meg lehet csinálni friss zöldségekkel is. JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK HOZZÁ! Ui.: Természetesen aki nem vegán vagy vegtáriánus, az tehet rá egy szelet párolt húst. Receptek: https://gyorgyhegedus.blogspot.com/2021/12/vegan-receptek-20211231.html

0 Tovább

Pál I. levele Timótheushoz 5.fejezet.-2021.12.31.

Pál I. levele Timótheushoz 5.fejezet. Szabály a vének és ifjak, özvegyek és egyházi hivatalnokok felett való felügyeletről. Az idősb embert ne dorgáld meg, hanem intsed mint atyádat; az ifjabbakat mint atyádfiait; Az idősb asszonyokat mint anyákat; az ifjabbakat mint nőtestvéreidet, teljes tisztasággal. Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy első sorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt. A valóban özvegy és magára hagyatott asszony pedig reménységét az Istenben veti, és foglalatos a könyörgésekben és imádságokban éjjel és nappal. A bujálkodó pedig élvén megholt. És ezeket hirdesd, hogy feddhetetlenek legyenek. Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél. Özvegyasszonyul hatvan éven alul levő meg ne választassék; egy férj felesége lett légyen, Akinek jó cselekedetekről bizonysága van; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt, ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala. A fiatalabb özvegyasszonyokat pedig mellőzd; mert ha gerjedeznek Krisztus ellenére, férjhez akarnak menni: Ezeknek ítélete megvan, mivelhogy az első hitet megvetették. Egyszersmind pedig dologkerülők lévén, megtanulják a házról-házra való járogatást; sőt nemcsak dologkerülők, hanem fecsegők is és más dolgába avatkozók, olyanokat szólván, a miket nem kellene. Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szűljenek, háztartást vigyenek, és semminemű alkalmat se adjanak az ellenségnek a szidalmazásra. Mert némelyek már elhajlottak a Sátánhoz. Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessék meg a gyülekezet; hogy azokat segíthesse, akik valóban özvegyek. A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképen akik a beszédben és tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára. Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra. A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg előítélet nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból. A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; tenmagadat tisztán tartsd. Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből. Némely embereknek a bűnei nyilvánvalók, előttök mennek az ítéletre; némelyeket pedig hátul követnek is. Hasonlóképen a jó cselekedetek is nyilvánvalók; és amelyek másképen vannak, azok sem titkolhatók el.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.12.31.

Ésaiás könyve 52. fejezet. Sion üdve, békehírnöktől hirdetve. Serkenj föl, serkenj föl, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város, mert nem lép te beléd többé körülmetéletlen, tisztátalan! Rázd ki magad a porból, kelj fel, ülj fel Jeruzsálem, oldd ki magadat nyakad bilincseiből, Sion fogoly leánya! Mert így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg! Mert így szól az Úr Isten: Égyiptomba ment alá népem először, hogy ott bujdossék, és azután Assiria nyomorgatá őt ok nélkül. És most mit tegyek itt? szól az Úr, hiszen népem elvitetett ok nélkül, és a rajta uralkodók ujjonganak, szól az Úr, és nevem szüntelen mindennap gúnyoltatik. Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom: Ímé, itt vagyok! Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! felemelik szavokat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr! Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet. Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását! Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok. Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izráel Istene! Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon. Miképen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt: Akképen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert amit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek.

0 Tovább

Pál I. levele Timótheushoz 4.fejezet.-2021.12.30.

Pál I. levele Timótheushoz 4.fejezet. Óvás az ámítóktól, akik álszent szigort követelnek. A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben. Akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által. Intés a kegyesség gyakorlására. Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, amelyet követtél; A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre: Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete. Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk. Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, aki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívőknek. Ezeket hirdessed és tanítsad. Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban. Amíg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra. Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével. Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt. Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.

0 Tovább

Mai ige(biblia)-2021.12.30.

Ésaiás könyve 51. fejezet. Az igazak hazatérnek nagy nyomorúságból és öröm van Sionban. Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, amelyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, amelyből kiásattatok! Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki titeket szült, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt. Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava! Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom. Közel igazságom, kijő szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket. Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol. Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre! Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-é, a ki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-é, aki a tengert megszáraztotta, a nagy mélység vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?! Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejökön; vígasságot és örömöt találnak, eltünik a fájdalom és sóhaj! Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?! Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, aki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, aki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja? Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el: Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, aki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem? És adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával födöztelek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te! Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát; a tántorgás öblös kelyhét megittad, kiürítéd! Nem vala vezetője minden fiai közül, akiket szült, nem fogta senki őt kézen minden fiai közül, akiket fölnevelt. E kettő esett rajtad! Kicsoda szánt meg téged? A pusztulás, a romlás, az éhség és a fegyver; miként vígasztaljalak téged? Fiaid elájultan ott feküdtek minden utczáknak fejeinél, mint a hálóba esett zerge, megrészegedve az Úr haragjától, Istenednek feddésétől. Ezért halld meg ezt, szenvedő, ki részeg vagy, de nem bortól! Így szól Urad, az Úr, és Istened, aki népéért bosszút áll: Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom öblös kelyhét, nem iszod többé azt meg! És adom azt nyomorgatóid kezébe, akik azt mondották lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk te rajtad, és a te hátadat olyanná tetted, mint a föld, és mint aminő az utcza a járóknak!

0 Tovább

jezuskrisztuskiralysaga

blogavatar

Ma hajnalban 2016.09.08.-án 6 órakor arra ébredtem, hogy a messenger megcsörrent, mintha üzenetem érkezett volna. Ahogy felébredtem, még csukott szemnél azt az írott üzenetet olvastam, hogy "VEZESD A NÉPEDET". Eltűnt az írás és kinyitottam a szememet. Ennek kívánok eleget tenni a videókkal és az írásaimmal.

Utolsó kommentek